Százezres bírság fenyegeti a zuglóiakat

2010.01.28. 17:00

Az önkormányzat akadozó tájékoztatása miatt ezrek mulaszthatják el a kötelező építményadó-bevallást Budapest XIV. kerületében. A tulajdonosok többségének adót fizetni továbbra sem kell, de az elmaradt bevallás miatti büntetés borsos lehet.

A zuglói önkormányzat december 15-i döntésével megváltoztatta a lakások tárgyi építményadó-mentességének feltételét. Ez azt jelenti, hogy január 1-jétől nem elég az adómentességhez az, ha valaki nem adja bérbe a lakását, hanem életvitelszerűen benne is kell laknia. Ezt vélhetően a tulajdonosok zöme teljesíti, tehát a négyzetméterenkénti 600 forintos éves díj megfizetésére kötelezettek aligha lesznek sokkal többen.

Mivel azonban az adóbevallás benyújtása nemcsak azon tulajdonosok számára kötelező, akiknek tavaly keletkezett adófizetési kötelezettségük (tehát lakást vettek), hanem azok számára is, akik mentességének feltétele megváltozott, bizonyára sokaknak kell az idén adóbevallást készíteniük.  Csak az alanyi adómentességet élvező tulajdonosoknak - kiskorúaknak, nyugdíjasoknak - nem kell benyújtani.

Akár 500 ezer forint lehet a bírság 

A benyújtást elmulasztani nem ajánlatos, mert a bevallásra rendszeresített nyomtatványhoz mellékelt tájékoztatóban az áll, hogy ebben az esetben a magánszemélyek 200 ezer, más adózók 500 ezer forinttal sújthatók. Ez nem a zuglói képviselő-testület döntése, hanem az adózás rendjéről szóló 2003. évi törvény rendelkezik így.

A vélhetően tízezreket érintő bevallási kötelezettséget akadozva kommunikálta az önkormányzat. A kerület honlapján csütörtökön is látható két tájékoztató dátuma január 18., illetve 19., miközben a bevallás eredeti határideje január 15. volt. Ezt azóta meghosszabbították január 31-ig, bizonyára nem véletlenül - az általunk megkérdezett lakók többsége csak az elmúlt héten értesült először a bevallási kötelezettségről.

Ellentmondó információk, másfél órás procedúra

Volt, aki tőlünk hallott a dologról először, majd jelezte, hogy még a közös képviselője sem tud róla. Beszéltünk olyannal is, aki azt mondta, hallott az ügyről, de azt hitte, megsemmisítették az eredeti rendeletet. Egy másik zuglói hölgy pedig azt mondta, hogy felhívta az önkormányzatot, ahol azt mondták, nyugodtan jöhet a jövő héten is. Könnyen lehet tehát, hogy az információhiány miatt akár több ezren ki fognak csúszni a határidőből. 

 

"A Csertő parkban levő önkormányzati épületben voltam kevéssel 8 óra után, akkor már kint állt vagy 15 ember, és bent is ugyanennyien. Ketten dolgoztak, a bevallás minden sorát átvizsgálták, ahol hibát találtak, ott vagy korrigáltattak az adózóval vagy hazaküldték. Az ügyintézés nagyjából másfél órát vett igénybe" - mondta el az [origo]-nak egy 63 éves zuglói lakos.

"A helyrajzi számot is meg kell adni, ezt nem találtuk otthon, de az önkormányzatnál kiadták az adatot. Az semmiképp sem segítette az ügyintézést, hogy szinte mindenki beírta az adóazonosító jelét az adószámot kérő sorba, ami - mint kiderült - nem volt helyes, azt üresen kellett volna hagyni. Arról egyelőre nem tudunk semmit, hogy mikorra várható a bevallás elbírálása, de ez annak fényében nem is meglepő, ahogyan közölték, fizetni kell. Mi például egy liftre kitett papírlapról szereztük tudomást az egészről" - tette hozzá az Örs vezér tere mellett lakó hölgy.

 

A lakók elmondása szerint a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán napok óta nagy a tömeg, a hivatali telefonszámok nehezen elérhetők, a központi számon pedig időnként ellentmondó információkat kapnak az érdeklődők.

Az [origo] kérdésére ugyanitt egy ízben azt mondták, mindenkinek kell bevallást készíteni, ami, mint a fentiekből kiderül, nem igaz. Az adóosztályon kérdésünkre közölték, a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségnek eleget tettek, amennyiben megjelentették a rendeletet a kerületi lapban és elhelyezték a polgármesteri hivatal faliújságján. Az adózási osztály munkatársa egyébként elismerte, egy átlagembernek elég nehéz átlátnia, hogy kell-e bevallást készítenie.

 

Cikkünk megjelenése után a polgármesteri hivatal írásban közölte az [origo]-val, hogy az adóbevallást elmulasztók nem azonnal, csak az első felszólítás kiküldése és a bevallás ismételt elmaradása esetén bírságolhatók, és nem a legmagasabb összeggel (ez az információ a bevalláshoz mellékelt tájékoztatóból hiányzik). A hivatal jelezte továbbá, hogy a bevallás határidejét az önkormányzat valójában nem hosszabbította meg - ezt, úgymond, nem is teheti, mert az törvényben foglalt szabály -, csak azért kommunikálta a január 31-ét, hogy "az állampolgárok ne ijedjenek meg". (Az eredeti hivatali közleményben szó szerint ez szerepel: "a határidőt az adóhatóság vezetője 2010. január 31-ig meghosszabbította".) A tájékoztatás minőségéről egyebek mellett elismerte a helyhatóság, hogy a weboldal az átállás és rendszerkarbantartás miatt nem volt mindig elérhető, sőt a feltett cikkek is többször eltűntek, de ez "nem a hivatal, hanem a technika hibája".