A tavalyinál 15 forinttal olcsóbb euróra számítanak a kutatók

Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, az államháztartás GDP-arányos hiánya pedig a következő kormány gazdaságpolitikájától függően valószínűleg 4-5 százalék között alakul majd - derül ki a GKI Gazdaságkutató és az Erste Bank közös prognózisából, amely szerint az idén az euró átlagos árfolyama 265 forint körül lehet, szemben a tavalyi 280 forinttal. 
Vágólapra másolva!

A GDP múlt évre várható 6,5 százalékos visszaesése után idén már nem csökken a magyar gazdaság teljesítménye - feltételezi legújabb prognózisában a GKI.

Az ipari termelés a tavalyi 16 százalékos zuhanás után idén 3,5 százalékkal nő, a beruházásoknál öt százalékos bővülés várható. A lakossági fogyasztás szintje valószínűleg további egy százalékkal csökken.

Több marad a zsebben

A bruttó keresetek a munkaerő-piaci túlkínálat következtében várhatóan alig, mindössze 1 százalékkal nőnek, miközben a nettó keresetek a módosuló szja-szabályok következtében 7,5 százalékkal emelkednek.

Az infláció 2010 első félévben még 4-5 százalék között marad, csak az év közepétől csökken 3 százalék környékére, így az éves átlag 3,5 százalék lesz, jövőre pedig elérheti az MNB által kívánt, 3 százalék alatti szintet.

A GKI szerint az MNB monetáris tanácsa a választások előtt feltehetőleg óvatos kamatpolitikát fog folytatni. Amennyiben az államháztartási folyamatok az új kormány alatt is a nemzetközi pénzvilág által elfogadott keretek között maradnak, akkor a második félévében folytatódhat a kamatcsökkentés a jelenlegi 6 százalékról. Az euró tavalyi átlagos 280,6 forintos árfolyama ebben az évben 265 forintra változik - áll a GKI előrejelzésében.