Pénzügyi irodát nyitott a versenyhivatal

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Különálló pénzügyi irodát hozott létre a Gazdasági Versenyhivatal, miután az utóbbi években azt tapasztalta, hogy megnövekedett a bankokkal és egyéb pénzügyi szolgáltatókkal kapcsolatos ügyek száma.

A panaszok és bejelentések megfelelő kezelése, az elindított vizsgálatok mielőbbi lezárása, valamint az ágazat egységes versenypolitikai megítélése érdekében a GVH vezetése úgy döntött, elindítja a Pénzügyi Szolgáltatások Irodáját. (Korábban a pénzügyi terület a szolgáltatásokat kezelő részleghez tartozott.)

Az egység a múlt év utolsó napjaiban kezdte meg működését Kováts Surd vezetésével. Az egység vezetője korábban a GVH szakértőjeként, irodavezető-helyetteseként dolgozott az elmúlt években.