Vedomosztyi: A Mol megvenné a Szurgut Mol-csomagját

2010.02.11. 8:51

Egy orosz lap értesülése szerint a Mol megvásárolná a Szurgutnyeftyegaztól annak 21 százalékos, az OMV-től tavaly megvett Mol-részvénypakettjét. Az újság úgy tudja, kormányszintű egyeztetés folyik az ügyben, a magyar kormány azonban tagadja ezt. A Mol annyit közölt, nem tárgyal delegációja Moszkvában.

A Mol Nyrt. ajánlatot tett a Szurgutnyeftyegaz orosz vállalatnak Mol-részvénycsomagja megvásárlására, a kérdéssel most a két ország kormányainak szintjén foglalkoznak - jelentette csütörtökön a Vedomosztyi nevű orosz gazdasági lap. Az újság két magyar üzletembertől úgy értesült, hogy a Mol éppen annyit akar  fizetni a csomagért, amennyiért azt a Szurgutnyeftyegaz vette, vagyis 1,4 milliárd dollárt, és szerdán éppen ennyi is volt a csomag tőzsdei értéke.

"A magyar kormány többször jelezte orosz partnerének, hogy támogatja a Mol meghirdetett stratégiáját, amelynek egyik kulcseleme a társaság függetlenségének megőrzése. Legutóbb az orosz-magyar gazdasági vegyesbizottság ülésén is tolmácsolta ezt az orosz kormánynak. A január végi vegyesbizottsági ülés óta kormányközi egyeztetés, újabb fejlemény ezen a téren nem történt" - közölte kérdésünkre Szollár Domokos kormányszóvivő. Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára ugyancsak kacsának minősítette, kormányszinten foglalkoznának az üggyel.

A Mol-nál érdeklődésünkre azt mondták, nincs olyan delegációjuk Moszkvában, amely a Szurguttal tárgyal. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a múlt héten a Reutersnak azt mondta: "Amíg nem látjuk tisztán ennek a részvénycsomagnak a sorsát, addig nem látok lehetőséget arra, hogy tárgyaljunk a Mol és a Szurgut közötti stratégiai együttműködésről".

Tavaly vette meg a Szurgut a pakettet

A Vedomosztyi a Molhoz és az orosz energiaügyi minisztériumhoz közel álló forrásokra hivatkozva közölte a hírt. A Szurgutnyeftyegaz az osztrák OMV állami energetikai konszerntől vette meg tavaly tavasszal a Mol 21,22 százalékos részvénycsomagját. "A Szurgut nem kapott közvetlen utasítást a vásárlásra, de az üzletet természetesen megvitatták a legmagasabb szinten is" -  idézett a lap orosz kormányforrásokat.

Az OMV korábban többször is kísérletet tett a Mol felvásárlására, de a magyar cég saját eszközeivel, illetve a parlament az által elfogadott lex Mollal meghiúsította a próbálkozást.

Egy magyar üzletembertől úgy tudja a lap, hogy a Szurgutnyeftyegaz azért kész most tárgyalásokba bocsátkozni az értékesítésről, mert a részvénycsomagért cserébe támogatást akar kapni egyéb európai vagyontárgyak vásárlásához. Az orosz sajtó tavaly arról írt, hogy a Mol felajánlotta az INA horvát kőolaj- és földgázipari konszern részvényeit a Szurgutnál lévő Mol-részvények fejében, de a Szurgut akkor ezt tagadta.

Nem esznek egymás tenyeréből

A Szurgutnyeftyegaz előzetes jelzés nélküli részvényvásárlása után a Mol-közgyűlés több olyan szabályt fogadott el, amely megnehezíti az orosz cég számára az esetleges felvásárlást. Egyebek között előírta, hogy a Szurgut a magyar jogszabályoknak megfelelően tárja fel tulajdonosi struktúráját, de a konszern erre nem hajlandó Oroszországban sem. Képviselői nem lehettek ott a Mol közgyűlésén, a cég ezért bírósághoz fordult, az ügyben még nincs ítélet.

A Vedomosztyi szerint Vlagyimir Bogdanov, a Szurgut vezérigazgatója arra számított, hogy az üzlet "hosszú távú, kölcsönösen előnyös együttműködés kezdete lesz", de reményei nem teljesültek. "Magyarországon már a részvények váratlan megvásárlását is barátságtalan és gyanús lépésnek tekintették, (...) politikusok arról beszéltek, hogy Oroszország ezzel kísérletet tett a gázvezetékekhez való hozzáférésre. A Mol mindössze kétmillió tonna kőolajat termel ki, és öt kőolaj-feldolgozó üzeme van, legértékesebb vagyona a magyarországi gázszállítási rendszer" - írta a lap.

A Gazpromnál is gazdagabb

A Szurgutnyeftyegaz Oroszország leggazdagabb cége: októberben 21 milliárd dollár tartalékkal rendelkezett, miközben a Vedomosztyi szerint a Gazprom tartalékai mindössze 9,5 milliárdot tesznek ki. A Mol-papírok megvásárlásáról annak idején azt pletykálták Oroszországban, hogy afféle pénzmentési akció volt, "magas szinten" ugyanis valakik rá akarják tenni a kezüket a konszern pénzére.

A Mol-papírok árfolyama csütörtökön - a BUX-hoz hasonlóan - emlkedéssel kezdett a pesti tőzsdén, majd a 17 145 forintos szerdai záróár alá esett. Dél körül azonban már ismét magasabban, 17 200 forint fölött járt. A francia Natixis befektetési bank eközben a korábbi 17 100 forintról 17 600 forintra emelte a Mol-részvények célárfolyamát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK