Félmilliós bírság a monitoring jelentés késéséért

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Február 15-től egy hónapig teljesíthetik a magyar gazdálkodók az úgynevezett monitoring adatszolgáltatással kapcsolatos kötelezettségüket, amennyiben nem tesznek eleget a kötelezettségüknek, az MVH akár 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot is kiróhat - figyelmeztet a Magyar Agrárkamara legfrissebb tájékoztatójában.

A monitoring adatszolgáltatás lényege, hogy a gazdálkodónak a tavalyi gazdálkodásával kapcsolatos adatokat elektronikus úton kell megadnia a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH). Célja, hogy a támogatást felügyelő szervezetek képet kapjanak arról, a szubvenció mennyire segítette a gazdálkodó tevékenységét és miként valósultak meg az EMVA célkitűzései az uniós források igénybevételével.

Csak azoknak a gazdálkodóknak kell most adatot szolgáltatniuk tavalyi tevékenységükről, akik valamely Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz (EMVA) köthető támogatást vettek igénybe, vagy jogerős határozattal rendelkeztek erről a múl év végéig. Az adatokat csak elektronikus úton lehet megadni, vagyis levélben már nem lehet elküldeni az MVH-nak.