Hiány várható Budapesten új lakásokból

Egy magyarországi lakásépítő cég előrejelzése szerint két év múlva nem lesz elég új lakás a fővárosban. A most zajló építkezések addigra véget érnek, újak alig indulnak. Győrben és Debrecenben az újszerű, használt lakások felé fordult a vásárlók figyelme.

Budapesten 2006 óta évente átlagosan 20 százalékkal kevesebb lakás épül. Az akkori állapothoz képest mára a felére esett vissza eladásra kínált új lakások száma, jelenleg 3604 készül, illetve szerepel a tervasztalokon. Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója jövőre várja az építkezések mélypontját: 2010-ben alig 1100 új lakást fejeznek be. Pár éven belül így lakáshiány alakulhat ki Budapesten.

A Cordia 2009 végén elvégzett felmérése szerint 256 (4 lakásosnál nagyobb) lakásépítési projekt van a fővárosban, a legtöbb a XIV., a XI. és a XIII. kerületben. Ez összesen 22 409 lakást jelentene, de az eladások drasztikus visszaesése, a fejlesztők pénzügyi hátterének megrendülése, illetve a vásárlók elbizonytalanodása miatt 20 fejlesztést már felfüggesztettek vagy félbehagytak - ezzel 1400 lakás átadását elodázva.

Főleg az utóbbi években Magyarországra érkezett spanyol és izraeli befektetők körül szorul a hurok, közülük többen újabb banki források után kutatnak, mások máris kivonultak az országból.

Földi Tibor szerint az újlakás-vásárlást most elhalasztó vevők a válság hatásai miatt nemsokára szűk kínálattal szembesülnek majd: 2011 végén, 2012 tavaszán alig lesz eladásra kínált új építésű lakás Budapesten. Az ekkor vásárolók alkupozíciója várhatóan sokkal gyengébb lesz a mainál. Ez a helyzet kedvező gazdasági fordulat esetén is legkorábban 2013-ra változik meg.

A fővárosban évente 6-7 ezer új építésű lakás jelentene kereslet-kínálati egyensúlyt - mondta a vezérigazgató az [origo] kérdésére. Négy éve 11 ezer készült el, 2009-ben 6 ezer, idén 3600, jövőre 1100. Az értékesítési gondokkal küszködő építők árkedvezményekkel, fizetési haladékkal, visszabérlési technikákkal, hiteláthidalással próbálkoznak, de a 417 ezer forint átlagos négyzetméteráron kínált új lakások így sem kelendőek.

Debrecen, Győr

A debreceni Harmónia ingatlanközvetítő iroda az érdeklődés rég nem látott élénkülését tapasztalta az idén. Főként a 15 millió forint értékű családi házak keltik fel a vásárlók figyelmét, akik általában egy vagy másfél szobás panellakásból költöznének ki - mondta kérdésünkre Cservan Gábor tulajdonos. Az eladók alapvetően ragaszkodnak a két-három éve jellemző árakhoz, de ha éppen lakásvásárláshoz van szükségük a pénzre, az utolsó pillanatban akár drasztikus engedményre is hajlandóak.

Debrecenben az olcsóbb házak mellett a 25 milliós ingatlanok iránt is nőtt a kereslet. Aki pedig a város nyugati részén fekvő, 30 millió feletti ingatlanok közül válogat, most nyeregben érezheti magát. A vevő ennyi pénzt csak akkor tesz le az asztalra, ha magas műszaki színvonalat, illetve kiváló fekvésű ingatlant kap érte.

A városban mindössze néhány építkezés folyik, az építés alatt lévő 4-12 lakásos társasházak száma a korábbi évekhez képest a töredékére esett. A beruházók legfeljebb a megkezdett projektjeiket fejezik be, eladatlan lakásaikat olcsóbban kínálják, illetve az eredeti ár mellé konyhabútort, garázst, sőt akár tévét ígérnek.

Győrben és a környező városokban tipikusan a téglaépítésű, a települések központjához közeli lakások iránt nőtt a kereslet - mondta az [origo] érdeklődésére Imre Anikó, a győri székhelyű Otthon Ingatlaniroda Kft. ügyvezetője. Az árak mintegy tíz százalékkal estek. A fejlesztők - látva a kereslet visszaesését - általában akcióznak: konyhabútort, ingyenes garázsbeállót ígérnek a mind kevesebb számú vevőnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK