Vágólapra másolva!
Április 1-jétől akár 10-15 százalékkal is emelkedhet a lakossági gáz alapára - írja a Népszabadság kormánykörökben hallható becslésekre hivatkozva. A támogatás megszüntetése még feljebb löki a tarifákat.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszakokban a gázárat alapvetően alakító mindkét árfolyam, így a nemzetközi olajár és a forint dollárárfolyama is emelkedett. Ebből még csak 5-10 százalékos emelés következne, de a lap szerint a Magyar Energia Hivatal (MEH) vissza kívánja tenni az árba azt a 4 forintos tételt is, amely a későbbi téli tarifa mérséklésére szolgálna.

A számításokat végző MEH-nél nem kívántak találgatásokba bocsátkozni a várható árakról, azt viszont elmondták, hogy a tarifák alapját a lakossági szolgáltatók kérelmei jelentik, melyeket a hivatalnak kell elbírálnia.

Az árak alakulásába a kormány közvetlenül már nem avatkozhat bele: a tarifák ma már a jellemzően monopolhelyzetű, általában több pénzt igénylő cégek és a velük foglalkozó hivatalnokok egyeztetésein alakul ki. Április végével pedig - elsősorban az IMF-nek tett vállalások miatt - megszűnik a gázártámogatás.