Vágólapra másolva!
Szlovákiában eddig nem tapasztalt mértékű árcsökkenést mért januárban a statisztikai hivatal. Az euróövezeti országban nem örül mindenki az árszínvonal csökkenésének, az ugyanis nem jelent feltétlenül jót a gazdasági növekedés szempontjából.
Vágólapra másolva!

Szlovákiában 0,2 százalékkal csökkentek az árak januárban éves szinten. Decemberhez képest 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az Európai Unió módszertana szerint számolva (HICP) - közölte a statisztikai hivatal pénteken.

A defláció (árszínvonal-csökkenés) a növekedés kerékkötője is lehet. Elsősorban azért nem kedvező az árak csökkenése, mert a fogyasztás elhalasztásához vezethet, hisz a beszerzéseket érdemes lehet elhalasztani, ha arra számítunk, a jövő hónapban olcsóbban is megvehetjük a kiszemelt árut - ez pedig természetesen nem tesz jót a gazdasági növekedésnek.

Az euróövezeti országban tavaly októberben mértek először fogyasztói árcsökkenést, akkor 0,1 százalékkal estek az árak.

Januárban Szlovákiában havi szinten 2,6 százalékkal nőttek az élelmiszerárak, a közüzemi díjak és az üzemanyagárak azonban 2,1 százalékkal csökkentek. A szeszesitalok és a dohánytermékek 0,3 százalékkal drágultak decemberhez viszonyítva.

A szakirodalom szerint a defláció ellen két módon lehet hatékonyan küzdeni. Monetáris oldalon az alapkamat minél alacsonyabbra csökkentésével generálhatunk többletfogyasztást, amelynek árfelhajtó hatása van - Szlovákiában ez nem valós lehetőség, az ország ugyanis az euróövezet tagja, így a szlovák kamatszintről Frankfurtban döntenek. Fiskális, kormányzati oldalon a gazdaságélénkítő csomagok jelenthetnek a megoldást: minél több pénzt kell pumpálni a gazdaságba, akár adócsökkentésen, akár segélyek növelésén, akár állami beruházásokon keresztül (erről itt olvashat részetesebben).

A szlovák élénkítésnek gátat szabhat, hogy bár az idei évre 3,1 százalékos gazdasági növekedéssel kalkulál a pozsonyi kormány, de a költségvetési hiány magas. Tavaly több mint 6 százalékos volt a deficit, a 2010-es tervekben pedig 5,5 százalékos érték szerepel, és csak 2012-re várható az Európai Unió (EU) által elvárt 3 százalékos hiányszám elérése.