Fontos szinten lépett át az OTP

Vágólapra másolva!
Amerikában a vártnál jobb adat jelent meg pénteken, ez jót tett az amúgy is emelkedőn lévő tőzsdeindexekkel. A budapesti tőzsde irányadó indexe közel 3 százalékos pluszban járt az OTP és a Mol kiváló teljesítményének köszönhetően. A bankpapír átlépte a lélektanilag fontos 6 ezer forintos szintet.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX jelentős - az idei 20 milliárd forintos átlagot jócskán meghaladó -, 32 milliárdos forgalomban 2,8 százalékkal 22 193,70 pontra emelkedett.

A vezető részvények közül a Mol és az OTP kiválóan szerepelt. Az olajrészvény 4,21 százalékkal 18 550 forintra erősödött, az OTP-papírok pedig 4,54 százalékkal, 10 forinttal - a fontos szintet jelentő - 6 ezer forintot szint felett zártak. A Magyar Telekom 0,4 százalékkal 714 forintra drágult, a Richter 0,1 százalékkal 41 300 forintra emelkedett.

Remekelt az OTP

"Nagy fellendülés volt pénteken a piacon, és az emelkedést nagy forgalom is alátámasztotta" - mondta Szegner Balázs, az Equilor üzletág-igazgatója. Hozzátette, hogy az OTP és a Mol mellett ezúttal néhány közepes forgalmú papír - köztük az FHB és a Rába - is erősödésnek indult, és önmagukhoz képest ezek is viszonylag erős forgalmat értek el.

A BUX az utóbbi napokban annak a sávnak a tetején mozgott, amelyből az elmúlt fél évben nem sikerült kimozdulnia, a pénteki zárásban azonban kitört innen. Szegner Balázs szerint a következő napok kérdése lesz, hogy a piac mozgása megerősíti-e ezt a kitörést. Az jelentős forgalom mindenképpen biztató - tette hozzá a szakértő. A pénteki kereskedés, és az eltelt hét legjobban teljesítő papírja az OTP volt. A szakértő úgy vélte, hogy a bankpapír árában - az OTP héten közölt, a várakozásokat felülmúló tavalyi eredményei mellett - elsősorban a régióval kapcsolatos erősödő bizalom tükröződik.

Jó adat jött ki Amerikában

Kedvező hangulatban szerepet játszott, hogy a vártnál jobbb makroadat jelent meg az Egyesült Államokban. Februárban a nem mezőgazdasági ágazatokban érdekelt cégeknél 36 ezer fővel csökkent a dolgozók létszáma, a munkanélküliségi ráta pedig 9,7 százalékos volt - közölte az amerikai munkaügyi hivatal. Mindkét adat jobb lett a vártnál, az piaci elemzők ugyanis 9,8 százalékos munkanélküliségi rátával számoltak, és 50-90 ezer állás megszűnését jósolták.

A budapesti tőzsde zárása után, pár perccel fél 5 előtt a legfontosabb amerikai indexek is a pozitív tartományban voltak. A 30 papír mozgását követő Dow Jones 0,9 százalékos erősödést ért el eddig, a technológiai ágazat indexe, a Nasdaq és a félezer papír mozgását jelző S&P 500 egyaránt 1 százalékos többletnél tartott.