Vágólapra másolva!
Az idei első két hónap alatt összesen 350 milliárd forint hiány keletkezett a magyar államháztartásban, ami az idei terv csaknem 40 százaléka.
Vágólapra másolva!

Februárban az államháztartás központi alrendszerében 381,9 milliárd forintos deficit keletkezett. Ezen belül a központi költségvetés 374,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 17,6 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 10,5 milliárd forintos szufficittel zártak - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A pénzügyi tárca közleménye szerint a negyedéves prognózisnak megfelelően, annál némileg kedvezőbben alakult az államháztartás pénzforgalmi helyzete februárban.

Az első két hónap alapján az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül - egyenlege február végén 350,6 milliárd forintos deficitet mutat. Ez az éves várható hiány 39,9 százaléka.

A tavalyinál valamivel erőteljesebb, időarányostól eltérő hiánylefutást olyan, az első negyedévben jelentkező tételek eredményezik, mint az 55 milliárd forintos kamatkiadási, a 40 milliárd forintos kórházfinanszírozási, a 20 milliárd forintos MÁV támogatási, és a 10 milliárd forintos keresetkiegészítési többlet.

Tavaly januárban és februárban 256 milliárd forint volt a hiány, ami az akkori teljes deficit 27,8 százaléka volt.