Beperelné a Ryanairt az Air France

Vágólapra másolva!
Az Air France azt tervezi, hogy bepereli a Ryanairt, mert a francia cég szerint a fapados légitársaság 660 millió euró illegális szubvenciót kapott Európában.
Vágólapra másolva!

A becslések szerint a Ryanair már az idén a legnagyobb európai légitársasággá válhat, ami a jelek szerint fölöttébb zavarja a konkurenseket. A Le Figaro szerint az Air France azzal vádolja az ír céget, hogy összesen 660 millió euró illegális állami segítséget kapott Európában 2008-ban, csak Franciaországra 35 millió euró jutott. A Ryanair tagadja az Air France vádjait, az ír cég szerint épp a francia vállalat kap állami segítséget adócsökkentések formájában.

A francia lap szerint az Air France arra készül, hogy az ügyet az Európai Bizottság elé viszi, a Ryanair elleni keresetet a következő hetekben küldhetik el Brüsszelbe.

Az Air France komoly nyomozómunkát végzett az üggyel kapcsolatban, és arra jutott, hogy a francia reptereket üzemeltető kereskedelmi kamarák minden egyes utas után 9-32 euróval támogatták a Ryanairt. Az Air France szerint 11 euróval lehet átlagosan számolni utasonként, ami 60 millió utast feltételezve 660 millió euró tesz ki. A francia cég szerint a becslés akár túl alacsony is lehet, a KLM és az Alitalia adatai szerint ugyanis az ostendei és az algherói repülőtereken 11 eurónál magasabb az utasonkénti szubvenció.

A francia adatok egész Európára való kiterjesztése ezzel együtt sem tűnik feltétlenül reálisnak, és ezt maga az Air France is elsismerte a Le Figarónak. A vádak szerint amúgy az illegális segítség több formát is ölthet: vannak közvetlen támogatások és közvetettek is, ez utóbbiak közé tartoznak például a különböző reptéri szolgáltatások után elkért viszonylag alacsony díjak. A Ryanair stratágiája is a támogatásokon alapul, a francia lap szerint a cég ugyanis szubvenciót kér kisebb repterektől azért cserébe, hogy a légitársaság oda utasokat szállítson, és ha nem kap támogatást, akkor máshova viszi majd őket.