Kevesebb élelmiszer fogyott az utolsó negyedévben

Vágólapra másolva!
Magyarországon értékben 1, mennyiségben 4 százalékkal csökkent az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma a negyedik negyedévben. Összesen tíz fejlett európai országban csökkent az élelmiszer-kiskereskedelem értékben mért forgalma a negyedik negyedévben, tavalyelőtt október-decemberhez képest. Mennyiségben pedig, hazánkkal együtt hat országban regisztrált mínuszt a Nielsen piackutató vállalat.
Vágólapra másolva!

Az infláció az európai országokban átlagosan 1,3 százalék maradt a negyedik negyedévben, míg a teljes múlt évi mutató 1,5 százalék. A defláció folytatódott, azaz csökkentek az átlagárak a negyedik negyedévben, tavalyelőtt október-decemberhez képest például Írországban 6, Finnországban és Portugáliában 5-5, Szlovákiában 4, Csehországban pedig 2 százalékkal - áll a Nielsen közleményében.

A vizsgált 21 európai ország közül, a tavalyi negyedik negyedévben, értéket tekintve a csökkent az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma - az előző október-decemberi időszakhoz képest - Írországban és Szlovákiában (6-6 százalék), Csehországban (4), Finnországban (3), Portugáliában (2), Dániában, Görögországban, Magyarországon, Németországban és Olaszországban (1-1).

Mennyiséget tekintve, a negyedik negyedévre negatív trendet hat országban mutatott ki a Nielsen. Dániában, Görögországban, Írországban és Szlovákiában 1-1 százalékkal kevesebb napi fogyasztási cikket adtak el legutóbb október-decemberben, mint az egy évvel korábbi hasonló periódusban. Csehországban 2, Magyarországon pedig 4 százalékkal csökkent a forgalom, ebből a szempontból.

A vizsgált 21 európai ország átlagát tekintve, nominálisan 3 százalékkal növekedett az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma, mind a negyedik negyedévben, mind a teljes 2009. évben. Ez kedvezőbb trendet jelez, mint az USA plusz 0,6 százaléka a teljes évben, és mínusz 0,6 százaléka október-decemberben.