Az új kormányra vár a cafeteriavita rendezése

2010.03.24. 13:13

A kiskereskedelmi láncok szerint ezrével érkeznek a megkeresések az új utalványszabályok miatt, sok vásárló ugyanis nincs tisztában azzal, hogy a munkahelyén kapott ételutalványokkal mit kezdhet, sokan pedig visszasírják a hidegétel-jegyeket. Az egységes utalványokért lobbizó kiskereskedők már csak az új kormány felállását várják, a vendéglátósok szerint pedig kár volt felborítani a korábban jól működő rendszert.

"Nem tudom mi történik ezekkel a fránya utalványokkal. A tavalyi kék helyett az idén rózsaszínű jegyet kapok a cégtől, erről pedig azt mondták, hogy csak melegételre jó. Márpedig eddig a hidegétel-jegyekért vett élelmiszerekből főztem magamnak valami meleget" - panaszkodott az [origo]-nak egy dél-budai élelmiszerüzletben több vásárló az utalványok piacán kialakult helyzetre.

A megkérdezett vásárlók válaszaiból kiderül, hogy az emberek továbbra sincsenek tisztában azzal, hogy a melegétel-utalványokat hogyan és mire lehet beváltani és többen visszasírják a hidegétel-jegyeket. Ez utóbbi típus azonban szinte teljesen eltünt a hó végi borítékokból, tavaly októberben ugyanis olyan szabályozást fogadott el a parlament, amely jóval magasabb adótételt írt elő a hidegjegyekre, mint a melegekre.

A kereskedelmi láncoknak nem tetszik

Az élelmiszer-kereskedelmi láncoknak sem tetszik a jelenlegi állapot, a forgalomcsökkenésről beszámoló CBA bolthálózat a hétvégén közölte: egységes ételutalványok bevezetését szeretné elérni. "A melegétel-utalványokkal jóval korlátozottabb termékkört lehet elérni, alapvető élelmiszerekre ezeket nem lehet beváltani, ellentétben tavaly még adómentes, idén közel 100 százalékos adóteherrel adható hidegétel-utalványokkal. Az egységes utalványnál az érintettek maguk dönthetik el, hogy mit szeretnének rajta vásárolni" - indokolta az [origo]-nak a CBA lépését a cég kommunikációs vezetője.

Fodor Attila hozzátette: a kiskereskedelmi láncok kimondottan ebben az ügyben még nem szövetkeztek, de az Országos Kereskedelmi Szövetségen (OKSZ) keresztül igyekeznek változtatni a helyzeten.

"Minden szempontból logikus, így teljesen támogatható az egységes utalvány bevezetése" - közölte lapunkkal Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország szóvivője és hozzátette: "számos vásárló érdeklődik, hogy mi a teendő a jegyekkel és amikor megtudják, hogy csak a grillpultnál kapható készételekre költhetik el a jegyeket, akkor elkeserednek, panaszkodnak, mondván: párizsit, sonkát, tejfölt és egyéb élelmiszereket szeretnének vásárolni, csakúgy, mint tavaly".

Az [origo] által megkérdezett élelmiszerláncok képviselői elmondták, többezer észrevétel érkezett az utalványok miatt, a vásárlók jelezték, nem feltétlenül szeretnék éttermekben elkölteni a jegyeket, hanem élelmiszereket akarnak venni belőlük. 

Forrás: Northfoto

Egységes utalványra vágynak a boltok

"Nem a kivetett adóval van probléma, hanem a kialakult kusza helyzettel" - mondta Vámos György, az OKSZ főtitkára. Szerinte is vissza kell hozni a hidegétel-utalványokat, amelyek ugyan nem tűntek el, de a közel 100 százalékos adó miatt szinte valamennyi magyar cég a 25 százalékos kulccsal adózó melegétel-utalványokra váltott.

Kiskereskedelmi javaslatok

Az OKSZ az [origo]-val azt közölte, hogy egyelőre kivár az új kormány és parlament hivatalba lépéséig. Ezt követően eküldik javaslataikat a képivelőknek és a kormánynak is, hogy a tervezett változtatások egyik elemeként rendezzék az utalványok piacán kialakult helyzetet.

Káoszban született szabályok

Az [origo] februárban írt arról, hogy utalványügyben teljes a káosz: több kiskereskedelmi egység csakis a grillpultjánál fogadja el a jegyeket, de van olyan országos hálózattal rendelkező lánc, amelynél mirelit ételeket és konzerveket is lehet rajtuk vásárolni. A bizonytalan állapothoz hozzájárult az is, hogy a jegyek beváltását tisztázó APEH-állásfoglalás lekerült a hatóság honlapjáról, a kormány pedig megtévesztő információt adott az ügyben.



Vámos György hangsúlyozta: csakis a politikai szándéktól függ, hogy mi legyen az étkezési utalványok sorsa, azaz akarja-e támogatni az adott politikai erő a munkahelyi étkeztetést vagy nem. Ha igen, akkor több megoldás is elképzelhető, az OKSZ-nek három javaslata van.

- a vonatkozó adótörvények módosításával megoldható lenne, hogy a munkáltató egy bizonyos összeget étkezési hozzájárulás címén kifizet meghatározott adókulcs mellett a dolgozónak, aki a pénzt arra költi, amire akarja

- megoldást jelenthet az is, ha megszűnik a különbség, azaz bevezetnék az egységes utalványokat. A dolgozók kapnának étkezési utalványokat, azokat pedig élelmiszerboltban vagy étteremben használhatnák fel. Ehhez elég lenne az is, hogy ne feltétlenül egységesítsék az utalványokat, hanem egyszerűen a hidegétkeztetési utalványok közel 100 százalékos adóterhét mérsékeljék a melegétel-jegyekre vontakozó 25 százalékra

- ha maradnak a melegétel- és hidegétel-utalványok, akkor pontosan meg kell határozni, milyen módon lehet beváltani azokat. A mostani helyzet ugyanis lehetővé teszi, hogy a melegétel-utalványokkal szórakozóhelyeken, akár különöbő italokat, adott esetben drága alkoholos koktélokat vásároljon a jegy tulajdonosa.

Átláthatóságot kérnek a vendéglátósok

A melegétel-utalványok adóelőnye mindeneke előtt a melegételt áruló vendéglőknek kedvez, de a vendéglátói oldal sem zárkózik el a változtatástól - igaz, azt feltételekhez kötnék. Háber Tamás, a Magyar Vendéglátósok Ipartesületének elnöke szerint pontos szabályozásra valóban szükség van, de akkor azt is szabályozni kell, hogy a hidegétel-utalványokon a különböző áruházakban, hipermarketekben ne lehessen különböző iparcikkeket, mondjuk rádiót, autógumit vagy éppen súlyzót vásárolni, ahogy szerinte ez most történik.

Fontos különbség

A utalványok körüli káosz elsőroban a hidegétel-utalványok eltűnése miatt alakult ki. Januártól sem a meleg-, sem a hidegétkezési utalványok nem adómentesek, előbbit egy kedvezményes, 25 százalékkal adózó körbe sorolták, utóbbira viszont több mint 90 százalékos terhet róttak ki, így a cégek többsége idén már nem is ad ilyet a dolgozóknak.

Tavaly az adóhatóságnak még nem számított, ha a sarki kisbolt párizsis zsömlét adott el melegutalvány fejében, mert a hidegutalvány is adómentes volt - vagyis, mivel ez az egyébként szabálytalan eljárás nem csökkentette a költségvetés bevételeit, senki nem ellenőrizte. Az idén azonban már van jelentősége a különbségnek, ezért is tarthatta szükségesnek az APEH, hogy tájékoztatót adjon ki az utalványok elfogadásának szabályairól.



Háber Tamás szerint nem a vendéglátóipart és a kereskedelmet kell ebben az ügyben szembeállítani, hanem a korábbi, teljesen jól működő rendszert kell újra működtetni, mert az már bevált. "Mindkét oldalnak közösen kell fellépnie ahhoz, hogy a hidegétel- és melegétel-utalványok beváltására a mostani kusza szabályok helyett átlátható előírások vonatkozzanak" - tette hozzá az elnök.

A Fidesz hivatalosan még nem tudja

"A Fidesz a leltárkészítés és az adórendszer átalakítása kapcsán erre kérdésre is ki fog térni" - így reagált az ellenzéki párt sajtóosztálya arra kérdésünkre, hogy milyen változtatást tervez a Fidesz az utalványokkal kapcsolatban, ha a választásokon kormányalakításra kap megbízást.

A válaszból konkrétumok nem olvashatók ki, így a természetbeni juttatások megadóztatását előíró törvény parlamenti vitájában elhangzott érvelésekből lehet következtetni, mire lehet számítani a választási győzelemre esélyes párt részéről.

Tavaly nyáron, a törvény elfogadása előtt több ellenzéki képviselő - köztük dr. Hoffmann Rózsa (KDNP), Révész Máriusz (Fidesz) és Tállay András (Fidesz) - azt indítványozta, hogy ne legyenek adókötelesek a természetbeni juttatások, köztük az étkezési utalványok. Tállay azonban módosító javalatot is tett, amiben kitért arra is, hogy amennyiben mégis megadóztatja a kormány a különböző utalványokat, akkor azt hogyan tegye: a képviselő akkor 10 százalékos, egységes adókulcs bevezetését javasolta, ami arra utalhat, hogy a Fidesz kormányra kerülve sem feltétlenül vetné el az egységes utalványrendszer kialakítását.

KAPCSOLÓDÓ CIKK