Tartja magát a forint a kamatvágás után is

Vágólapra másolva!
Nem mutatott komolyabb mozgást a forint sem a tegnapi, vártnak megfelelő 25 bázispontos, 5,5 százalékra való alapkamat csökkentés előtt, sem azután. Az euró 11 óra körül a 265,16 forintot ért.
Vágólapra másolva!

Az MNB-től Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint további monetáris lazítás várható az elkövetkező hónapokban. A választások kimenetelétől függően áprilisban szünetet tarthat a jegybank. Az elemző jelenleg 5 százalékon látja a kamatvágási ciklus alját, tehát még két 25 bázispontos csökkentés mindenképp várható július-augusztusig.

Leginkább a 264-266-os sáv volt az irányadó tegnap az euró/forintban, most a sáv közepén 265 környékén járnak a jegyzések. A dollárral szemben a reggeli 196 alatti szintről mostanra 196,60-ig jött fel a kurzus, a dollár erősödése miatt.

Mostanra átmenetileg olvadni látszik az optimizmus a nyugat-európai és a régiós részvénypiacokon - a BUX is mínuszba fordult - elképzelhető megint egy 266-ig vagy esetleg a fölé való felpattanás az euró/forintban a nap további részében. Ugyanakkor továbbra sem várható érdemi forintgyengülés, a 263-267-es sáv tűnik irányadónak az euróval szemben - tette hozzá az elemző.