Beavatkozott a jegybank, nagyot esett a svájci frank

Vágólapra másolva!
Csütörtökön először rekordot döntött a svájci frank az euróval szemben, majd a svájci jegybank beavatkozott a piacon, aminek következtében nagyot esett a frank árfolyama. Péntek reggelre megnyugodtak a kedélyek, a jegyzés stabilizálódott.
Vágólapra másolva!

Csaknem két hónapja nem látott mértékben esett csütörtök késő délután a svájci frank árfolyama az euróval szemben a nemzetközi központokban, az árfolyamesést az okozta, hogy a piacokon elterjedt egy olyan pletyka, miszerint a svájci jegybanknak elege lett a frank erősödéséből és beavatkozott a piacon.

A frank csütörtökön először rekordot döntött az euróval szemben, majd több mint érezhetően gyengült: az euró frankárfolyama a történelmi rekordot jelentő 1,4145-ről 1,4411-re emelkedett. Pénteken reggel 1,4325 volt a jegyzés, azaz visszakorrigált az árfolyam (a pénteki árfolyamokról itt olvashat).

A frank nem esett ekkorát az euróval szemben február eleje óta, és könnyen lehet, hogy a piaci pletyka megfelelt a valóságnak. A Bloomberg szerint Jean-Pierre Danthine, a svájci jegybank igazgatóságnak tagja szerdán azt mondta, hogy a bank meg fogja állítani a pénz "túlzott felértékelődést" - a bankár amúgy már március közepén is tett hasonló kijelentéseket.

Werner Abegg, a jegybank szóvivője nem erősítette meg a piaci beavatkozást, de a Bloomberg által megszólaltatott elemzők szerint nem kérdéses, hogy a svájci bank frankot adott el a piacon.

A svájci pénz árfolyamváltozásának Magyarországon is lehetnek hatásai, a lakáshitelesek nagy többségét jelentő frankhitelesek törlesztőrészlete ugyanis nagyban azon múlik, hogy hogyan mozog a frank az euróval és így áttételesen a forinttal szemben. A frank utóbbi hetekben mutatott menetelésének volt egy olyan hatása is, hogy a viszonylag jól szereplő forintárfolyam ellenére sem csökkentek a törlesztőrészletek (erről itt olvashat részletesebben).