Szocialista össztűz a gázáremelés miatt az energiahivatal elnökére

Vágólapra másolva!
Lényegében a gázszolgáltatók kijáróemberének nevezték a Magyar Energia Hivatal elnökét a parlament gazdasági bizottságának csütörtöki rendkívüli ülésén a szocialista képviselők, a bizottság végül állásfoglalásban ítélte el a MEH elnökének nyilatkozatát és eljárását. Matos Zoltán nem nyilatkozott arról, hogy a történtek után lemond-e.
Vágólapra másolva!

"Mi lehet a motivációja annak, hogy a MEH elnöke lemondott főellenőri feladatáról, amikor előre bemondta a végeredményt?" - tette fel a kérdést Szanyi Tibor szocialista képviselő az Országgyűlés gazdasági bizottságának csütörtöki rendkívüli ülésén (a lakossági gáz épp csütörtökön drágult átlagosan 10,1 százalékkal). Szanyi szerint Matos Zoltán ezzel de facto a MEH-elnökségről is lemondott. Az ülés elején a szintén szocialista Podolák György arról beszélt, hogy Matos korábban az egyik nagy gázszolgáltató pénzügyi vezetője volt. Ha ez a cég ilyen "felszólítást" kap, az ekkora áremelést fog kérni - fejtegette Podolák.

"A gáz ára politikailag érzékeny, a törvény megalkotásával ezért csinálták meg az "automatát", amely szabályozza az ár alakulását, de azzal nem számoltak, hogy valaki rosszul vezeti a szerkezetet" - mondta Szanyi Tibor. Szerinte a MEH elnökének feladata az, hogy kordában tartsa a szolgáltatói áremelési kísérleteket.

Az MSZP rögtöj a 10,1 százalékos gázáremelés után közölte, hogy indokolatlannak tartja azt, kezdeményezi a döntés azonnali felfüggesztését és a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke és az energetikai miniszter menesztését. Szanyi Tibor, az MSZP szakpolitikusa ekkor azt mondta: megértve Bajnai Gordon kormányfő szigorú jogszabálykövető álláspontját, az MSZP és parlamenti frakciója a leghatározottabban tiltakozik a gázáremelés ellen, azt "szakmai köntösbe bújtatott politikai provokációnak" tartja. Hangsúlyozta: továbbra sem látják indokoltnak a gázáremelést, ezért kezdeményezik a parlament gazdasági bizottsága rendkívüli ülésének összehívását, hogy tisztázzák a helyzetet.

Még Lendvai Ildikó is elképedt

A gázáremelés ötltete már korábban is kiverte a biztosítékot a szocialista párt egyes politikusaiban. A gázáremelési vita azzal kezdődött, hogy a Magyar Energia Hivatal március elején közölte, a köbméterenként átlagosan 100 forintba kerülő gáz árának 16-17 forintos emelése lenne indokolt. Matos Zoltán, a szervezet elnöke a bejelentéssel együtt azt is elmondta: a MEH-nek semmilyen ráhatása nincs a végfelhasználói árakra, azt a tavaly életbe lépestt gázellátásról szóló jogszabály határozza meg. Azt a szolgáltatói kérelmet, ami a földgáz "meghatározott termékára" plusz a maximális kereskedelmi árrés fölött, illetve indokolatlan mértékben alatta van, a hivatal elutasítja és ármegállapító eljárást indíthat.

Akkor Podolák György, az MSZP szakpolitikusa szólalt meg, és ő is Matos Zoltán menesztését kérte Bajnai Gordon miniszterelnöktől, mondván, a szervezet elnöke "előre énekelt", amivel csorbította a hivatal tekintélyét. Hangsúlyozta: a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatói körben a földgáz ára nemcsak szakmai, hanem politikai kérdés is. Podolák felvetése süket fülekre talált: Szollár Domokos ugyanis a Matos menesztését célzó indítványról azt mondta, fel sem merült a változtatás gondolata. "A gáz árának jóváhagyásánál a miniszterelnök elvárása a Magyar Energia Hivatal felé az, hogy a szolgáltatók egyetlen indokolhatatlan fillérrel se emelhessék az árakat - közölte Szollár Domokos.

Az MSZP vezetői sajtóértesülések szerint többször konzultáltak a kormányfővel a gáz áráról, mert véleményük szerint most nem lett volna szükség áremelésre. Podolák György mellett Lendvai Ildikó pártelnök is kritizálta a MEH elnökét, és azt mondta: elképedve hallotta, hogy az energiaszolgáltatók ajánlattétele előtt az energiahivatal vezetője arról beszélt, mekkora áremelésre lehet szükség, mert ez burkolt javaslat az áremelés mértékre.

Állásfoglalásban ítélték el

Matos Zoltán szerint mindenben a jogszabály alapján jártak el, például nem hagyhatták figyelmen kívül a forint és a dollár árfolyamának mértékét, amelyben egy rövid időre kiugrás volt tapasztalható. Az MSZP-s Puch László szerint viszont amikor látható volt ez a "pukli", akkor Matosnak kezdeményeznie kellett volna a figyelembe veendő időszak elnyújtását. Szerinte a kormányrendelet megfelelő alkalmazása esetén nem lett volna szükség ennek módosítására. Matos szerint viszont a rendelet megváltoztatása nélkül 14,4 százalék drágulásra lett volna szükség, azt pedig tagadta, hogy a szűk körben elhangzott előzetes becslés alapján készítették volna el árváltoztatási kérelmüket a szolgáltatók.

Puch László szerint a MEH nem vizsgálta, miért nem a tényleges költségek mentén alakul a nagykereskedők beszerzési ára, miért nem osztoznak a lakossággal a gáztárolók hasznán. Számítása szerint júniusban 3-8 százalék árcsökkenésre lesz szükség.

A gazdasági bizottság kormányzati többsége végül három pontból álló állásfoglalásban ítélte el a MEH és elnökének eljárását. Megállapították, hogy a jogszabályok alapján van lehetőség versenyre a gáz piacán, az ár kiszámítható és tervezhető, hogy csak az indokolt költségeket tartalmazza, a MEH pedig képes megvédeni a lakossági fogyasztókat. Ugyanakkor a hivatal elnöke a nyilatkozattal veszélyeztette hatósága függetlenségét és hatósági jogkörének gyakorlását. Amiatt is elítélik Matos Zoltánt, hogy a MEH nem vette figyelembe a szolgáltatók által vásárolt teljes gázmennyiséget és annak árát, azt, hogy a gázcégek a drágábban vett energiahordozót adják el a lakosságnak.

Az ülés végén Matos Zoltán nem nyilatkozott arról, hogy a történtek után lemond-e. A pár hónapja kinevezett vezető mandátuma hat évre szól.