Húsvéti razzia: 219 üzletet záratott be az APEH

Vágólapra másolva!
Több mint kétszáz üzletet záratott be hosszabb-rövidebb időre az APEH a tavaszi ellenőrzéssorozat alatt, a kivetett bírságok 130 millió forintra rúgnak.
Vágólapra másolva!

Több mint 6 ezer vizsgálatot tartott az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a március 16. és április 5. közötti tavaszi ellenőrzéssorozat keretében. Az "eredmény" 130 millió forint bírság és 219 üzlet hosszabb-rövidebb idejű bezárása - közölte az adóhivatal.

Az ellenőrzés a húsvéti ünnepekhez kapcsolódó termékekre terjedt ki, így az édesipari árukra, süteményekre, italokra, virágokra, kölnikre, parfümökre, ünnepi üdvözlő kártyákra, sőt még egy "nyuszi kölcsönzőben" is megjelentek a revizorok. A vizsgálatok szervezésekor az "életszerűség volt az alapvető szempont", így késő délután, este és hétvégeken is dolgoztak az ellenőrök - derül ki az APEH közleményéből.

Az akció három hete alatt a mintegy 350 revizor több mint 6 ezer vizsgálatot végzett. Ellenőrizték a számla- és nyugtaadási kötelezettség betartását, az alkalmazottak szabályszerű foglalkoztatását, a forgalmazott áruk eredetét illetve a pénztárgépek adómemóriájának előírásszerű kiíratását.

Az összes vizsgálat 14,8 százaléka zárult megállapítással, ezért várhatóan 130 millió forint bírságot szab ki az állami adóhatóság. Ezen túl 219 üzlet 12 és 60 nap közötti bezárásáról intézkedett, illetve intézkedik a hivatal, továbbá 25 vállalkozás esetében a tevékenység végzését függesztik fel 12 napra. A szabálytalanságok listáját továbbra is a számla- és nyugtaadási kötelezettség elmulasztása vezeti.