Már hétfőn tárgyal a görög hitelről az IMF

2010.04.12. 10:32

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítséget ajánlott Görögországnak, s közölte, már hétfőn megkezdik a tárgyalásokat az adósságválsággal küzdő euróövezeti tagországgal és az Európai Unióval.

A nemzetközi pénzügyi szervezet felkészült, hogy kivegye a részét a Görögország és az euró stabilizálását célzó erőfeszítésekből - nyilatkozott Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója. "Részünkről egy több éves futamidejű készenléti hitelkeret jöhet szóba" - tette hozzá.

Az IMF küldöttsége Brüsszelben kezd tárgyalásokat a görög kormány, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank képviselőivel - közölte Strauss-Kahn.

Az eurózóna képviselői telefonos konferencián döntöttek arról, hogy 30 milliárd eurós segélycsomagot állítanak össze, ha Görögország kéri, ehhez jön még az IMF része.

Brüsszeli értesülések szerint 5 százalék körüli kamatra hitelezne az övezet 15 állama a bajba jutottnak, amelyik az IMF hitelkeretével együtt nagyjából 45 milliárd euró forráshoz juthat, a jelenlegi piaci kondícióknál kedvezőbb feltételekkel.

A múlt hét végén a 10 éves lejáratú görög állampapírt minden korábbinál nagyobb, 7 százalékot meghaladó hozam mellett lehetet csak értékesíteni a piacon.

Az euró 1999-es bevezetése óta Görögország az első a közös pénzt használó uniós országok közül, amelyik az övezetben a többiek segítségére szorul, Athén azonban mostanáig nem igényelt pénzügyi támogatást uniós partnereitől, vagy az IMF-től.

KAPCSOLÓDÓ CIKK