Bonyolult ügy a gyors adóegyszerűsítés

Vágólapra másolva!
A Fidesz kiemelt kérdésként tekint az adórendszer átalakítására, amely a beígért egymillió új munkahely megteremtésének egyik eszköze lenne. A versenyképes adóterhelés kialakítása azonban nem könnyű: az adócsökkentésre pénz most nincs, az egyszerűsítéssel pedig a kedvezményezettek nagyon rosszul járnának, ha előkészítetlenül és egyeztetés nélkül vágna bele az új kormány. Idén inkább kicsi, de hasznos változásnak örülnének a vállalkozások a jövő évi alapos reform előtt.
Vágólapra másolva!

Versenyképes adórendszert ígér a Fidesz, az erre vonatkozó vállalkozói ajánlásokat március 8-án írta alá Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) konferenciáján. Versenyképességen egyszerre kell érteni az alacsony adóterheket és az adózás egyszerűségét.

Előbbire szinte esély sincs az idén, utóbbira viszont a kormányra jutó párt határozottan törekszik. A Fidesz választási programjából látványosan hiányzik az adócsökkentési ígéret, többször is említik viszont a rendszer egyszerűsítését. Az egyszerűsítés azonban nem annyira egyszerű ügy, mint amennyire elsőre látszik. Nem véletlen, hogy az érintettek többsége inkább jövőre halasztaná az egyszerűsítést, akkorra, amikor a terhek csökkentése is elindulhat.

A lapunk által megkérdezett adószakértők szerint problémát és felesleges pluszadminisztrációt jelentene a vállalkozók számára, ha év közben lényeges változásokon esnének át az adószabályok. Még az alkotmánybíróság előtt fekvő szuperbruttó-szabályt sem kellene megszüntetni az idén, mert a cégeknek pluszmunkát és -költséget jelentene a bérszámfejtés módosulása és a szoftverek átállítása. Ha visszamenőlegesen, januártól szüntetnék meg a szuperbruttósítást, akkor a változással rosszabbul járók joggal fordulhatnának az Alkotmánybírósághoz visszamenőleges változtatással ugyanis senki sem járhat rosszabbul.

Állandó változások

Kezelhetetlenné teszik az adórendszert az állandó változások, az elmúlt két ciklusban alig akadt olyan járulék, adó vagy illeték, amelynek a mértéke ne változott volna, ráadásul a változások iránya sem volt egyértelmű. Tavaly csak az adózás rendjéről szóló törvény csaknem hússzor módosult. "A következő kormánynak átgondolt, megfelelően elkészített, a társadalmi szervezetekkel egyeztetett javaslatot kell letennie az asztalra" - mondta érdeklődésünkre Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst&Young adóigazgatója.

Az elmúlt években nagy bizonytalanságot okozott a többszöri évközbeni módosítás. "Ezt a hagyományt nem kellene továbbvinnie a Fidesznek, az emberek kiszámíthatóságra vágynak, ami sebtében hozott törvénymódosításokkal nem biztosítható" - véli Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnöke.

Ezeket a véleményeket megerősíti a több ezer vállalkozás érdekét képviselő VOSZ főtitkára, Dávid Ferenc is: szerinte egy vállalkozás beindításához 3-5 évre előre jó lenne tudni a szabályokat, de "legalább az adózás filozófiáját". A mostani rendszerben nincs meg a tervezhetőség, hiszen minden évben, sőt gyakran évente többször is módosítják a szabályokat. Dávid Ferenc ezért inkább azt javasolná a kormánynak, hogy jövőre történjen meg az egyszerűsítés, és egyúttal el lehetne kezdeni csökkenteni a kulcsokat.

A fele is sok

Az egyszerűsítés több módon is elképzelhető: az adónemek számának csökkentésével, illetve az egyes adónemeken belüli eljárás egyszerűsítésével. A mai rendszerben 40-50 féle elvonás sújtja az adózókat, Dávid Ferenc szerint ennek a fele is sok. "A sok kis sunyi adót meg kéne szüntetni" - mondta. A vállalkozói érdekképviselet titkára szerint az élőmunka adóztatását például 1-2 elvonással meg lehetne oldani.

Orbán Viktor a választások előtti pénteken arról beszélt, hogy az adóváltoztatások egy részét már idén bevezetnék, ami a költségvetés korlátai miatt feltehetően az egyszerűsítésekre vonatkozik. A Fidesz nem tett rá utalást ugyan, de adószakértői és sajtótalálgatások szerint az egyszerűsített vállalkozói adót (eva), az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekho) és kisebb adónemeket törölhetnének el évközben. Az eva és az ekho eltörlése azonban hatalmas pluszterhet róna a kis- és középvállalkozásokra, amelyek eddig nem vezettek könyvelést.

A százezres kört érintő eva, illetve az ekho eltörlése viszont nem vág össze a Fidesz programjával, amely szerint éppen ki kellene bővíteni az egyszerűbben adózók körét. A Matolcsy György által jegyzett írás szerint "csökkenteni kell az adók számát, egyszerűsíteni az adóbevallásokat, szélesíteni az egyszerűsített adózási módozatok körét".

A BKIK helytelenítené

Hasonló véleményen van a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is. Kifejezetten rossz irány az egyszerű adórendszerek megszüntetése akkor, amikor a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése a legfontosabb - olvasható a BKIK szerdai állásfoglalásban. A kamara szerint gazdasági és társadalompolitikai szempontból is aggályosak az eva és az ekho eltörlését szorgalmazó javaslatok, mert megvalósításukkal teljesen megszűnne a hagyományos kisiparosi és kiskereskedői forma, ami százezer fős munkanélküliséget gerjesztene.

Bizonyos vállalkozói formák attól még lehetnek hasznosak, hogy nem tipikusak a határon túl; óvakodni kell attól, hogy teret kapjanak a nemzetközi "sablonosítási" elképzelések, egy-egy szabályozás kialakításánál a helyi vállalkozások véleménye meghatározó ugyanis elsősorban - hangoztatja a kamara.

Ez reakció az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Joint Venture Szövetség (JVSZ) és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) április elején, hazai és külföldi befektetők nevében közzétett ajánlásaira, melyek egyebek mellett a bevételeken alapuló jövedelemátalányok (eva, ekho), valamint az őstermelői és az egyéni vállalkozói forma megszüntetését tartalmazták.

Apró változás is lehet hasznos

Vannak olyan kis adók, amelyek behajtása többe kerül, mint amennyi befolyik belőlük, ezeket akár év közben is eltörölhetik - véli Erdős Gabriella. A PricewaterhouseCoopers cégtársa szerint már az is nagy könnyebbséget jelentene a cégeknek, ha az államigazgatásban összekapcsolnák a nyilvántartásokat, és nem kellene minden formanyomtatványon, bevalláson részletes adatokat szolgáltatni az állampolgároknak és a cégeknek.

Van miből válogatni

Környezetvédelmi termékdíj
Energiaadó
Egyszerűsített vállalkozói adó
Szakképzési hozzájárulás
Rehabilitációs hozzájárulás és támogatás
Helyi adók (többféle, településtől függően)
Gépjárműadó
Környezetterhelési díj
Innovációs járulék
Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás
Szolidaritási elvonás
Vagyonadó

Kalocsai Zsolt szerint legkorábban szeptemberben kerülhet a parlament elé adózással kapcsolatos módosító javaslat, ami inkább adminisztrációs könnyítés lehet, és nem kizárt valamelyik kis adó, például az innovációs járulék eltörlése. Az adókulcsok csökkentése egyszerű lépés lenne, de a költségvetésből arra már nem fogja futni.

Adócsökkentés idén szinte kizárt

Az adók csökkentése azért valószínűtlen idén, mert a költségvetésből ezáltal kieső bevételek a hiányt növelnék, amire kínosan kell figyelnie az új kormánynak, hiszen a tavaly nehezen visszaszerzett befektetői bizalomnak ez az alapja. A deficit betartását a Nemzetközi Valutaalap ellenőrzi, amellyel a Fidesz is együttműködne. A párt azonban azt hangoztatja, hogy a feltételek újratárgyalhatók, azaz a hiánycél akár növelhető is kisebb mértékben, ha az reformszándékkal történik.

Járai Zsigmond azonban, aki a Fidesz programjához írt ajánlásában is hangsúlyozta az adókérdés fontosságát, lát lehetőséget adócsökkentésre, sőt, ő "egy héten belül" adót csökkentene, aminek a fedezetét abban látja, hogy azonnal megszüntetnek 2-3 ezer szerinte fölösleges állami intézményt. Más kérdés, hogy az ezáltal kirúgott több ezer állami alkalmazottal mi lenne - ebbe a konfliktusba feltehetőleg nem menne bele a Fidesz. Ráadásul az elbocsátottak végkielégítése rövid távon még növelné is a kiadásokat.

A gyors adócsökkentés mellett foglalt állást Varga Szabolcs, a Felelős Családi Vállalkozások Magyarországon Egyesület titkára."Minél előbb, annál jobb" - mondta az adócsökkentésre Varga, de azt is hozzátette, hogy erre az évre nem várnak ilyen lépést. Az egyesület inkább abban reménykedik, hogy az örökösödési illeték eltörlésén túl a vállalkozói üzletrészre vonatkozó ajándékozási illetéket is kiveszik az adórendszerből.