Negyvenezer lakás építését támogatná a Fidesz

2010.04.14. 14:15

Tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, és évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana az az otthonteremtési koncepció, amelyet szerkesztőként a Társaság a Lakásépítésért Egyesület jegyez. Bencsik János fideszes képviselő szerint az új kormány évi 40 ezer lakás építéséhez járul majd hozzá és ennek a számnak az ötöde lesz bérlakás.

Az új kormány néhány hónapon belül olyan módosítást kezdeményez a lakástakarék-pénztári törvényhez, hogy az előtakarékoskodás a jelenleginél is előnyösebb legyen - mondta Bencsik János országgyűlési képviselő (Fidesz), a párt lakáspolitikusa szerdán a Construma szakkiállításon rendezett konferencián. A jelenlegi évi 140 milliárd forintos lakástámogatás helyett a bruttó hazai termék 1,5 százalékát - 375 milliárd forintot - elérő állami szerepvállalásra lenne szükség a szektorban az lakásügyi egyesület szerint.

A Fidesz átalakítva folytatja a korábbi kormányzása alatt készített lakáspolitikát - tette hozzá. Bencsik János szerint a Társaság a Lakásépítésért Egyesület által szerkesztett Otthonteremtési Program beépíthető a választáson nyertes párt kormányprogramjába.

Új kamara jöhet

A politikus arra buzdította az építőipar képviselőit, hogy egyeztessék érdekeiket, mert csak közösen léphetnek fel hatékonyan a politikai döntéshozóknál. Hozzátette, hogy a maga részéről egy építési kamarát képzel el érdekérvényesítőként.

Elmondta, hogy az új kormány egy komplex épületkorszerűsítési programot indít, és évente 40 ezer lakás építéséhez kíván hozzájárulni. A felújítandó lakások száma 3 millió 200 ezer Magyarországon, ezeket 10-15 év alatt úgy kell felújítani, hogy a végén a lakásállomány földgáz igénye 25-30 százalékkal csökkenjen. Ez a program is indokolja, hogy az új kormányban egy területet alkosson az építésügy és az energetika - hangsúlyozta. Bencsik János megjegyezte, hogy az évi 40 ezer új lakás 20 százaléka bérlakás lesz.

Érkezési sorrendben járna a szocpol

Miután a jelenlegi támogatás gyakorlatilag a forinthitelek kamattámogatása, a kamatláb csökkenésével - illetve az euró bevezetésével - ez az összeg felszabadul. A másik alapelv az előrelátás: a tervezett forráshoz biztos, hogy hozzájut a lakásszektor - derül ki Társasház a Lakásépítésért Egyesület (TLE) által kidolgozott, a Construma építőiprai szakkiállításon holnap bemutatandó Otthonteremtési Programból. Az egyesület a kormány figyelmébe ajánlja javaslatait. Egy évtizeddel ezelőtt egy hasonló tanulmány alapozta meg a Fidesz lakáspolitikáját. 

Az új lakás építéséhez, illetve vásárlásához egy gyerek után 1 millió, kettő után 2,5 millió forint szocpol kedvezményt javasol a tanulmány. Múlt év közepéig - a megszüntetéséig - 900 ezer, illetve 2,4 millió forint volt ez a támogatás. Csak a telekkel együtt 12-45 millió forintba kerülő lakások után járna a szocpol - amelyet meg is lehetne előlegezni - és az állam rögzítené a minimum és maximum négyzetméterárat. Aki maga épít, annak a költségek 70 százalékáról számlát kell adnia.

Az adott évi költségvetés tartalmazná az éves szocpolkeretet, amelyből támogatáshoz a jelentkezés sorrendjében lehetne jutni. Évi 20 ezer lakás ilyen támogatása - 2,5 milliós egyéni szocpolt feltételezve - 50 milliárd forintba kerülne. Használt lakásoknál a félszocpolt hozná vissza a program. Kamattámogatás a fővárosban 45 millió, vidéken 30 millió forint vételárig, illetve építési költségig járna új lakásra felvett hitel után. Használt lakásnál 35, illetve 25 millió forint lenne a határ. Korszerűsítésnél a hitelt maximálná a tanulmány, mégpedig 5 millió forintban. Alapesetben a vételár - építési költség - fele lehetne a hitel, két vagy több gyermeknél 60 százalék, a közszféra alkalmazottainál pedig 70 százalék lenne a limit.

Bérlakásprogramot indítana a TLE

A hitelezést az MFB és az FHB végezné a lakás-takarékpénztárakon keresztül, de bekapcsolódhatnának a kereskedelmi bankok is. A támogatott hitel kamata a mindenkori jegybanki alapkamat lenne, amely felett 2-3 százalék kezelési költséget fizetne az állam. A kedvező kondíciók érdekében az állam garanciát vállalna a lakáshitelek visszafizetésére. Az elképzelés szerint lakásépítő cégek is kaphatnának kamattámogatást, de ennek feltételt szabnának. Ezek: 30 százalékos önerő, 20 százalékos előértékesítés, és előírt referenciák. A projektcégeket kizárnák az ilyen építésekből.

Adó - szja - jóváírás az építést, vásárlást követő első öt évben járna, mégpedig a törlesztőrészletben lévő kamat-részt lehetne leírni. Például egy 45 milliós, 70 százalék önerővel vásárolt lakásnál 7 százalékos kamat mellett 2,2 millió forint lenne a jóváírás éves maximuma. Az adókedvezmény csak akkor járna, ha az építési költség egészét számlával igazolja az építtető. A koncepció - az uniós szabályokkal összhangban - 5 százalékos áfát javasol az építőanyagokra. Illetéket 25 milliós vételárig nem kellene fizetni.

A bérlakásépítés egy ezerlakásos pilotprojekttel indulna, de cél az évi 5-10 ezer lakás. Alapvetően két modell közül kellene választani. Az egyik a hitelből felépülő bérlakások hitelkamatait támogatná. Ennél ezer lakás felépítése - 20 éves futamidő alatt - 11 milliárd forintjába kerülne az államnak. A tőketámogatásos modellnél évi 5 ezer lakást 40 milliárdos támogatással lehetne felépíteni. Ha uniós pénz adná a tőke felét, akkor támogatás nélkül működne ez a rendszer. A program számol azzal is, hogy a magántulajdonú lakások egy része bérlakássá válik. Erre kerülhet sor akkor, ha a panelből másik lakásba távozottaktól az önkormányzat veszi meg a lakást, és azt bérbe adja, vagy ha a hitelt törleszteni nem tudók lakásaival történik ugyanez. Az idősek apartman házakba költözhetnek, amelyek bérét a saját lakásuk bérbe adásából teremthetik elő.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK