Fillérenként adják vissza az egymilliárdot az áramcégek

Vágólapra másolva!
Kilowattóránként mindössze hat fillérrel mérsékli a lakosságot és a kisfogyasztókat ellátó úgynevezett egyetemes áramszolgáltatói árat az, hogy ezeknek a szolgáltatóknak 2009-ben összesen 957 millió forinttal nagyobb volt az árrésük, mint azt a jogszabály megengedte.
Vágólapra másolva!

A Magyar Energia Hivatal honlapján olvasható tájékoztató szerint a négy egyetemes szolgáltató társaság, amelyeknek árrését a Magyar Energia Hivatal maximálja, összesen 957 millió forinttal lépte túl a jogszabályban engedélyezett kilowattóránként 1,9 forint árrést, ami felhasználónként átlagosan 200 forintot jelent a 2009-es évre.

Ez azért fordulhat elő, mert az átlagos árrés végleges mértéke csak az adott évet követően válik ismertté, ezért az árszabályozás lehetőséget ad a hiánynak vagy többletnek az utólagos kezelésére.

A korábbi tájékoztatás szerint 2008-ban a jegybanki alapkamattal együtt mintegy 5 milliárd forint volt ez az árrés többlet, aminek 60 százalékát - a hivatal eredeti határozata szerint - a felhasználóknak, 40 százalékát pedig az úgynevezett védendő, illetve a szolgáltatásból kikapcsolt kisjövedelmű rászoruló fogyasztóknak kellett volna visszafizetni.

Utóbb, jogszabály módosítással a hivatal új határozatot hozott, amely szerint a gazdasági válság miatt létrehozott krízisalapba, részben pedig alapítványokba kellett a szolgáltatóknak befizetniük a jegybanki alapkamattal megnövelt árrés többletet.