Megijedt a font a brit liberálisok előretörésétől

Vágólapra másolva!
Magyarországon szinte hatástalan volt a választási kampány a forint árfolyamára, ezzel ellentétben a májusi brit választás fejleményei megkavarták a font kurzusát. A Liberális Demokraták ugyanis háromszereplőssé tették a hagyományosan kétoldalú választást.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a majdnem egy évszázada csak harmadik helyen álló liberális párt hirtelen a legnépszerűbb erővé lépett elő. Egy televíziós vitaműsorban a párt vezetője Nick Glegg kiválóan szerepelt, így a Liberális Demokraták pártja 33 százalékra növelte népszerűségét megelőzve a 32 százalékon álló Konzervatív Pártot.

A mérés hírére hétfőn esett a font kurzusa és emelkedtek a kamatok a brit kötvénypiacon. Ennek oka, hogy eddig egyértelműnek tűnt, hogy vagy a Munkáspárt vagy a Konzervatív Párt egypárti kormányt fog alakítani, most azonban már úgy tűnik, hogy nem lesz egyetlen pártnak sem kormányalakításhoz szükséges többsége.

A brit választási rendszer többségi, ami annyit jelent, hogy a mandátumokat egy fordulóban csak egyéni választókerületekben osztják ki, a többség mindent visz elvén. A kormánytöbbség azon is múlik, hogy az országos népszerűség hogyan oszlik meg a területek között, ezért a viszonylag kevés kerületben vezető, de országosan jelenleg legnépszerűbb liberálisok a választást aligha nyerik meg, arra azonban elég a támogatottságuk, hogy megakadályozzák a másik két párt győzelmét.

A piacok aggódnak, hogy nem lesz egypárti kormány, a Nagy-Britanniában ritka koalíciós kormányzás alkufolyamatai ugyanis szerintük veszélyezteti a magas államháztartási hiány lefaragását - írja a Wall Street Journal.

"A koalíciós kormányok jól működtek Európában a múltban, de az Egyesült Királyság rendszere nem felkészült erre" - mondta Jeremy Stretch, a Rabobank devizapiaci elemzője. "Fogalmunk sincs, hogyan alakulnak majd a dolgok. Ha egy külföldi befektető vagy, a font-sterling vagyoneszközöket választanád ebben a teljes homályban?" - tette fel a kérdést az elemző, majd meg is válaszolta: "Valószínűleg nem."

Ugyanakkor a Reuters szerint a piacok kezdenek hozzászokni a gondolathoz az első sokk után, hogy nincs egyértelmű kimenetele a választásnak.