Harang teszi biztonságossá az új százdollárost

Vágólapra másolva!
Új százdolláros bankjeggyel rukkoltak elő az Egyesült Államokban: a régi bankót tervezték újra, a pénzhamisítók dolgát több új biztonsági megoldás is nehezíti majd.
Vágólapra másolva!

Az új százdolláros bankjegyeket 2011 februárjában vezetik majd be a mindennapi forgalomba, és nagyvonalakban hasonlítani fog a tradicionális verzióra, legalábbis annyiban, hogy Benjamin Franklin arcképe lesz majd rajta.

Az új pénz ugyanakkor jóval zsúfoltabb lesz az eddiginél, például egy harang, a függetlenségi háború jelképének számító Liberty Bell is felkerült az előlapra.

A biztonsági megoldások közül kiemelkedik, hogy a bankjegy közepén egy 3D-s biztonsági csíkot (hologramot) helyeztek el, és a képek a szalagon mozognak, ahogy forgatjuk a bankjegyet. A hologram mellett egy tintatartó látható (a tintatartó a Függetlenségi Nyiltakozat aláírására utal), ezen belül jelenik meg a már említett Liberty Bell harang.

Biztonsági szálat is applikáltak a papírba és a bankón megjelenik az alapító atyák által használt penna is.

A jobb alsó sarokban a bankjegy mozgatására színt változtat a 100-as felirat, Franklin portréja pedig vízjelként is feltűnik a pénzen.