Adórendőrséget állíthat fel az új kormány

Vágólapra másolva!
Adórendőrséget állítana fel az új kormány - értesült a Magyar Nemzet. A választásokon kétharmad fölötti többséget szerző Fidesz-KDNP az adóhivatalt, a vámhatóságot és a rendőrség adóügyekben nyomozó egységét szervezné egy intézménybe.
Vágólapra másolva!

A lap tudomása szerint az új kormány létrehozna az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalból (APEH), a Vám- és Pénzügyőrségből valamint egy új egységből, az adórendőrségből egy új csúcsszervezetet. A lap szerint mindez nem eredményezne elbocsátásokat, mivel a szervezet adna munkát a 15 ezer APEH-dolgozónak, 7 ezer pénzügyőrnek, az adórendőrség sorait pedig a rendvédelemből vezényelnék át.

Az új elemnek számító adórendőrség valójában már működött korábban az első Orbán-kormány idején az APEH Bűnügyi Igazgatóság néven. A lap szerint évi 2 ezer esetben tett vádemelést akkor az intézmény, amelynek fele adócsalás volt, a többi számviteli visszaélés, csalás vagy csődbűntett.

Az Alkotmánybíróság 2001-ben kimondta, hogy az adórendőrség felállítása alkotmányellenes, mert a jogszabályt annak idején nem kétharmados többséggel fogadták el - írja a Magyar Nemzet. Ezzel az új kormánynak nem lenne gondja, hiszen a parlamenti helyek több mint 68 százalékát birtokolják.

A pénzügyőrök által beszedett adók (jövedéki adó, regisztrációs adó) átkerülnének az APEH kezelésébe a szükséges munkaerővel, míg a vonatkozó gazdasági bűncselekmények egy részének felderítése az adórendőrséghez kerülnének át. A színesfém-kereskedelem ellenőrzése, a vámügyek és a csempészet maradnának a pénzügyőröknél. Az átalakítások során a három intézmény egy nagy szervezet alatt, szoros együttműködésben, de viszonylag önállóan működne.

Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH korábbi elnökhelyettese szerint az adórendőrség felállítása indokolt. Indoklása szerint jó ötlet a nyomozati jogkör és az adójogi szaktudás egyesítése. Vámosi-Nagy azt tartaná megfelelőnek, hogy az intézmény csak az adócsalással és más közteherviseléssel kapcsolatos bűncselekménnyel foglalkozna.

"Szükség lenne ugyanakkor arra is, hogy az adócsalás felgöngyölítésével foglalkozó nyomozó hatóság is adjon tippeket az APEH-nak, ám ez ma kevésbé működik" - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs, aki szerint az elképzelés beleillik a nemzetközi trendbe, több nyugati ország alkalmaz hasonló intézményt.

Az APEH-dolgozók nagy elvárásokkal várják az új kormányt. Korábban amiatt elégedetlenkedtek, hogy a bérezési rendszerüket nem igazították a válság következményeihez. A dolgozók ugyanis egy fix összeg mellett a beszedett adó mértékétől függő kiegészítést kapnak, ez azonban a válság miatt rendkívül alacsony volt. A Magyar Nemzet azonban úgy tudja, hogy nincs napirenden ez a kérdés.