Stabilizálta a forintot a választási eredmény

Vágólapra másolva!
Az euró 263 forint környékén mozgott kedd reggel, tehát nagyjából a tegnapi zárás szintjén. A következő napokban stabil maradhat az árfolyam.
Vágólapra másolva!

A kereskedők szerint a forint a következő napokban stabil marad, a 260-265 forint/euró sávban mozoghat. Elemzők úgy látják, hogy a forintra jó hatással volt a vasárnapi parlamenti választás eredménye, és tovább is erősödhet, az euró akár 260 forint alá is mehet a jövő héten, ha a pénteken nyilvánosságra kerülő amerikai GDP-adat felülmúlja a várakozásokat.

"A forint érdemben nem reagált tegnap a 25 bázispontos alapkamat-csökkentésre, és a kétharmados vasárnapi Fidesz győzelemre sem és várakozásainknak megfelelően nem folytatta a hétfő reggeli erősödését" - írta elemzői értékelését Sörös Csaba, a Takarékbank devizaelemzője.

Az elemző szerint a forint árfolyamára kedvezőleg hatott a Fidesz kétharmada, mivel a piac úgy értékelte azt, hogy stabil felhatalmazást és mély reformokat alapozhat meg. "Az új kormány erős pozíciója a közeljövőben mindenképpen pozitívan befolyásolja a hazai piacok megítélését, középtávon pedig ez utóbbi már a konkrét intézkedések, tervek függvénye lesz" - tette hozzá.

Tegnap azonban Orbán Viktor az "offshore-lovag" kifejezést használta a Magyar Nemzeti Bank vezetésének kritizálására, amiből arra lehet következtetni, hogy a Fidesz megpróbálja majd eltávolítani Simor András elnököt a jegybank éléről. Ennek önmagában negatív üzenete van a piacok számára, a befektetők viszont hajlandók elnézni ezt addig, amíg az új kormány megvalósítja gazdaságélénkítési elképzeléseit.

Az MNB tegnap a várakozásoknak megfelelően csökkentette az alapkamatot. A döntés nem rázta meg a piacokat, bár több elemző is elképzelhetőnek tartott volna nagyobb vágást is.

Az eurót 263,10, a dollárt 196,68, a svájci frankot 183,21 forintért adták reggel háromnegyed kilenckor.