Megint elbukott Csányiék javaslata az OTP-közgyűlésen

Vágólapra másolva!
Akárcsak egy évvel ezelőtt, az idei közgyűlésen is leszavazták az OTP részvényesei a menedzsment által beterjesztett szavazati korlátot.
Vágólapra másolva!

Az OTP közgyűlése nemet mondott a legfontosabb, a szavazati korlát bevezetését célzó napirendi pontra - derült ki a szavazás hivatalos eredménye pénteken dél körül. Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója közölte, a múlt évben is elbukott tervet jövőre is beterjeszti a menedzsment.

A vezetés azt akarta elfogadtatni a részvényesekkel, hogy egy-egy részvényesi csoport maximum 10 százalékkal szavazhat függetlenül attól, hogy mekkora tulajdonnal rendelkezik, ezzel lehetne megakadályozni egy ellenséges kivásárlást. Csányi Sándor egyúttal közölte: ellenséges kivásárlásnak semmilyen jelét nem látják.

Tavaly áprilisban már próbálkozott hasonló lépéssel az OTP-menedzsment. Akkor két évre, tehát 2011. április 30-ig korlátozták volna 10 százalékban a maximális befolyását egy tulajdonosi csoportnak. Akkor viszont a közgyűlés nem ment bele az alapszabály megváltoztatásába, a szükséges 75 százaléknyi szavazat helyett csak 71 százalék voksolt mellette. Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója akkor azzal indokolta ezt, hogy megelőzhessenek egy esetleges "lopakodó, csendes" felvásárlási kísérletet.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Vezetők az OTP közgyűlésén (Oszkó Péter, Patai Mihály és Farkas Ádám)

A tervet ugyan akkor is leszavazták, de Csányiék ebből is jeleket tudtak kiolvasni. Mint magyarázta: "nem baj, hogy a közgyűlés nem fogadta el a részvényesi szavazatok korlátozásáról szóló indítványunkat", ugyanis a szavazás megmutatta a vezetőségnek, hogy mekkora arányban számíthat a részvényesek támogatására.

A bank idei közgyűlése egy órával az eredetileg tervezett időpont után, azaz 10 óra helyett 11 órakor kezdődött. A halasztásnak az az oka, hogy a részvényesek mindössze 29,55 százaléka jelent meg a kezdési időpontra, a határozatképességhez pedig 50 százalékra lett volna szükség.