Százmilliós adócsalásra derült fény Nógrád megyében

2010.05.03. 12:57

Több száz millió forintos adócsalást lepleztek le a pénzügyőrök egy Nógrád megyei betéti társaságnál.

 

Egy Nógrád megyei betéti társaság 2007-ben és 2008-ban több mint kétmilliárd forint értékben bocsátott ki számlákat, ezek áfatartalmát azonban nem fizette be.

A fűrészáru és cement forgalmazásával foglalkozó, romhányi székhelyű bt. 360 millió forintos adócsalást követett el, a társaság vezetőjét hétfőn meggyanúsították - közölte hétfőn Szabó Zsolt, a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának vezetője.

Hiányos könyvelés

A cég 2007-es és 2008-as könyveléséből ugyanis több irat is hiányzott, ezek nélkül a cég pénzügyi helyzete áttekinthetetlen volt, a hiányzó dokumentumokat sem a tagok, sem a könyvelő nem tudta átadni a pénzügyőröknek. A nyomozás eddigi adatai szerint a bt. 2007-ben 750 millió, 2008-ban pedig 1,525 milliárforint értékben bocsátott ki számlákat, miközben a számlájára csupán 400 millió forintot utaltak át. A többihez készpénzben, adózatlanul jutott a társaság.

Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője a sajtótájákoztatón közölte:  tavaly 39 245 jogsértő cselekményt derítettek fel, összesen 125 milliárd 210 millió forint értékben, ez az összeg csaknem 40 százalékkal haladja meg az azt megelőző évit. Az esetek túlnyomó hányada gazdasági bűncselekmény és ahhoz kapcsolódó okirat-hamisítás volt, ezen belül is domináltak az adócsalások és az adóra elkövetett csalások. Nyomozást több mint 10 ezer ügyben rendeltek el, ezek csaknem fele a számvitel rendjének megsértése, 18 százaléka adócsalás, mintegy 8 százaléka pedig csődbűncselekmény volt - tette hozzá a szóvivő.

KAPCSOLÓDÓ CIKK