Az eladók elbántak a pesti tőzsdével, nagyot esett az OTP

Vágólapra másolva!
A legtöbb nemzetközi és a magyar tőzsdeindex is meredeken esett kedden, miután a befektetők az eladói oldalon sorakoztak fel a görög válsággal kapcsolatos bizonytalanság miatt. 
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsdén kedden az eladók voltak a főszerepben: a BUX 23 688 ponton zárt kedden, ami 3,5 százalékos csökkenést jelent a hétfői záráshoz képest.

A vezető részvények meredek lejtőn tölöttték a kereskedést, a Mol árfolyama 3,25 százalékkal 19.620 forintra csökkent, az OTP részvények ára 3,71 százalékkal 6851 forintra esett. A Magyar Telekom 6 százalékkal 666 forintra gyengült, a Richter 41 800 forinton végzett, ami 2,7 százalékos süllyedést jelent.

A pesti tőzsdei hangulatra komoly hatással volt, hogy több mint tíz százalékkal zuhantak a görög banki részvények kedden az adósságválságba került Görögország gyenge gazdasági kilátásaira, és azokra a várakozásokra, hogy csökken a bankok nyeresége a kormány megszorító intézkedései miatt.

A görög kormány kedden juttatta el a parlamenthez azt a tervét, hogy egyszeri pótlólagos adót vet ki a vállalatok idei profitjára annak a hároméves tervnek a keretében, amelynek célja az államháztartási hiány három százalék körüli szintre csökkentése a tavalyi 13,6 százalékról. Előrejelzések szerint idén mintegy 4 százalékkal csökken a görög bruttó hazai termék (GDP), a recesszió mélyebb lesz a vártnál az állami szektorban dolgozók bérének a csökkentése, és a nyugdíjak befagyasztása miatt.