Kedden hat forinttal drágult az euró, 190 felett a svájci frank

Vágólapra másolva!
Kedden is lejtőre került a forint, az euró árfolyama kora este már 276 forint fölött volt, azaz hat forinttal drágult az európai deviza, ami a nemzetközi piacon a dollárral szemben viszont gyengült a görög válság miatt.
Vágólapra másolva!

Kedden este, nem sokkal fél 9 előtt után egy euróért 276 forintnál is többet kellett adni a londoni devizapiacon, szemben a reggeli órákban feljegyzett 269-270 forintos értékekkel. A dollár 204-205 forintról 212 forintra ment fel, a svájci frank pedig 188 forintról 192,50 forintra drágult.

A forint esését úgynevezett stop-ügyletek okozzák, a külföldi befektetők ugyanis a dollár erősödése miatt elkezdtek kiszállni a régiós pozícióikból - mondta Gondi István délután az [origonak] és hozzátette: "amennyiben az 1,30-as szint alá megy az euró/dollár kurzus a nemzetközi piacon, akkor akár 278 forintig is elmehet az euró".

A forint sorsát nagyban alakíthatja az is, hogy a görög parlament kedden kezdi megvitatni az újabb megszorításokról szóló javaslatokat, amelyek elengedhetetlen feltételét adják a nemzetközi mentőcsomagnak (erről itt olvashat részletesen).

Középtávon 270 és 280 között lehet az euró

A 275-276 forintos euróárfolyam azt jelenti, hogy a forint három hónapos mélypontra került az európai devizával szemben. A leértékelődésért most is alapvetően a nemzetközi események felelősek, miután a görög pénzügyi mentőcsomag részleteinek kidolgozása a hétvégén nem csillapította a befektetők aggodalmát.

A piac egyrészt attól fél, hogy a görög válság átterjed Portugáliára és Spanyolországra, másrészt a görögök megsegítését az európai államok parlamentjeinek is jóvá kell hagyni, és a görög megszorító intézkedések jelentős társadalmi ellenállásba ütköznek. Ahogy múlt héten, most is a forint bizonyult a régió legrosszabbul teljesítő fizetőeszközének. Ez nem is meglepő fejlemény, mivel a befektetők jelenleg leginkább az adósságproblémákkal küzdő országokat figyelik, Magyarország pedig messze a legmagasabb GDP-arányos államadósságot tudhatja magáénak a térség országai közül - derül ki a Raiffeisen devizapiaci elemzéséből.

Az előttünk álló hetekben változékony lehet a forint árfolyama a nemzetközi hangulattól függően. A Raiffeisen szakértői szerint a feszültségek enyhülésével az euró jegyzése visszatér a 270 körüli szinthez, középtávon viszont 270-280 között mozgó árfolyamra lehet számítani.