Negyedével csökkent a Pannon nyeresége

Vágólapra másolva!
A Pannon anyavállalata, a norvég Telenor nyeresége harmadával csökkent az év első negyedében.
Vágólapra másolva!

Az egy évvel korábbi 1,62 milliárddal szemben, 1 milliárd norvég koronás nettó eredményt ért el a Telenor távközlési vállalat az első negyedévben - közölte a magyar piacon a Pannon mobilszolgáltatót működtető norvég társaság. A 36 százalékkal csökkenő eredmény a piaci becsléseket is alulmúlta, az elemzők ugyanis 1,3 milliárdos eredményt vártak.

A magyar leányvállalat - amely márciusban bejelentette, hogy fölveszi a Telenor nevet - az első negyedévben 292 millió koronás üzemi eredményt ért el 1,185 milliárd korona bevétel mellett. Az eredmény 25,7 százalékkal, a bevétel 10,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A Pannon előfizetőinek száma 36 ezerrel csökkent az első negyedévben, de a cég őrizte a 33 százalékos piaci részarányát. Az egy ügyfélre jutó bevétel 8 százalékkal csökkent forintban számolva.