A szenátus is vizsgálja, mi okozta a Wall Street-i káoszt

2010.05.07. 17:40

Bizottságot állít az amerikai felsőház a csütörtöki tőzsdei események kivizsgálására. Egyelőre nem tudni, hogy technikai hiba miatt rendült-e meg a New York-i tőzsde; hazai elemzők szerint kizárt a szándékos spekuláció lehetősége.

Az USA szenátusa különbizottságot hoz létre abból a célból, hogy kivizsgálják azt, hogy mi állt a május 6-án történő tőzsdei események hátterében. "Percek alatt azzal szembesültünk, hogy a piac olyannyira ingadozó, mint 2008-ban volt" - mondta az albizottság elnöke, Paul Kanjorski.

A bizottság május 11-én kedden kezdi meg munkáját. A bizottság vizsgálni fogja azt, hogy hogyan képesek-e a mai nagyteljesítményű számítógépek és kereskedési programok piaci káoszt okozni.

A magyar részvényelemzők egyetértettek abban, hogy meg kell várni a vizsgálat eredményét, amely kideríti, mi okozta a technikai hibát. Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője szerint "ha történt is bármiféle gépelési hiba, semmiképpen nem lehetett szó a piac tudatos, spekulatív célú befolyásolásáról". Ilyen hiba fordult már elő nem csak a New York-i tőzsdén, de a BÉT-en is: például 2007 áprilisában, amikor is valószínűleg brókerhiba állhatott annak a tőzsdei tranzakciónak a hátterében, amelynek hatására 8900 forintról hirtelen 10 400 forintra ugrott az OTP-részvények árfolyama.

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője is kizártnak tarja a technikai hibát. "Egyszerűen automatikus, pánikszerű eladások történtek csütörtökön, ami nyílt következménye az elmúl hetek eseményeinek" - vélekedett.

Ezek a szoftverek nehezen összehasonlíthatók, mindegyik más-más tulajdonsággal rendelkezik. A Wall Street Journal egy Tradeboot nevű kereskedési szoftvert hoz fel példaként, ami például rendelkezik egy olyan beépített programmal, amely egy adott papír esetében azonnal eladási oldalon lép fel, ha a részvény ára elér egy adott minimumszintet. Valószínűleg az történhetett tehát, hogy egy nagyobb eladási ügylet hatására esni kezdett a Dow Jones index, ami egyfajta láncreakciót indított el, és emiatt tapasztalhattunk további csökkenést.

Csütörtökön óriási riadalmat és káoszt okozott, hogy a Procter & Gamble amerikai nagyvállalat részvényei hirtelen nagyot zuhantak, a több millió fogyasztási terméket piacra dobó vállalat részvényei 40 százalékkal lettek olcsóbbak a kereskedés egy időszakában. Kovács Roland, az Equilor részvényszakértője elmondta, hogy több mint 200 részvény kereskedését kellett beszüntetni, mivel árfolyamuk padlóra zuhant. Az egyébként is rossz befektetői hangulat és a görög problémák miatt ez villámcsapásként hatott a piacra, amely pénteken sem tudott feljebb kapaszkodni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK