Panaszkodnak a légitársaságok

Vágólapra másolva!
Összességében 1,7 milliárd euró veszteség érte a légitársaságokat áprilisban az izlandi vulkánkitörés következményei miatt.
Vágólapra másolva!

Jelentős veszteséget szenvedett el az európai légitársaságok jó része az izlandi vulkánkitörés miatt még áprilisban elrendelt, több napos légtérzárlat miatt, helyzetüket tovább ronthatják az újabb, vasárnap bevezetett korlátozások.

Az Air France-KLM hétfőn arról számolt be, hogy áprilisban 16 százalékkal esett vissza globális utasforgalma az egy évvel korábbihoz képest - Európában 23,5 százalék volt a visszaesés -, a légtérzár alatti időszakban a légitársaság vesztesége elérhette a napi 35 millió eurót.

Az Aer Lingusnál 27,1 százalékkal, a brit BAA repülőtér üzemeltető légikikötőiben 22,7 százalékkal csökkent az utasforgalom.

A Lufthansánál korábban azt közölték, hogy összességében 200 millió eurót veszítettek a légtérzárlat miatt.

A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) előzetes számításai szerint a szövetséghez tartozó cégek veszteségei elérhetik az 1,7 milliárd eurót, ami a júniussal végződő negyedév eredményeit jelentősen rontani fogja.