Megérkezett a görög mentőhitel első részlete

Vágólapra másolva!
Elhárult a görög államcsőd közvetlen veszélye, átutalta az IMF a görög kormány által kért első hitelrészletet. A pénzből a május 19-én esedékes 9 milliárd eurónyi törlesztést fedezi az ország.
Vágólapra másolva!

Megérkezett szerdán a görög nemzeti bankhoz az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelének első részlete - értesült az AFP francia hírügynökség. Az athéni pénzügyminisztériumtól származó információk szerint a görög nemzeti bankhoz 5,5 milliárd eurót utalt át az IMF.

A súlyos adósságválsággal küzdő ország vezetése kedden kérte a 110 milliárd eurós EU-IMF hitelkeret megnyitását. A pénzügyminisztérium levélben fordult az Európai Bizottsághoz, az Európai Központi Bankhoz és az IMF-hez. A tárca összesen 20 milliárd eurót igényelt. Azt kérte, hogy utaljanak ki 5,5 milliárd eurót az IMF által biztosított 30 milliárdból, 14,5 milliárdot pedig az euróövezeti tagországok 80 milliárd eurós keretéből, lehetőség szerint egy napon belül.

Május 19-én 9 milliárd eurónyi görög állampapír jár le, a piacokról azonban Athén nem tud forrást szerezni - részben ezért kéri a hitelkeret sürgős megnyitását.

A hitellel Görögország finanszírozni tudja a bruttó hazai termék (GDP) nagyjából 120 százalékát kitevő adósságát, cserébe viszont radikális államháztartási kiigazítást kell véghezvinnie. Három év alatt 30 milliárd eurót kell lefaragnia a kiadásokból, és a GDP-arányos hiányt a tavalyi, rekord nagyságú 13,6 százalékról az idén 8,1 százalékra, 2014-re pedig a 3 százalékos uniós határérték alá kell szorítania.