Azonnal javítani kell a károkat, különben elúszhat a kártérítés

Vágólapra másolva!
Az ítéletidő okozta károkat rögzíteni kell és azonnal hozzá kell kezdeni a szükségjavításokhoz, a kijavítás elmaradásából eredő újabb károkra ugyanis nem köteles fizetni a biztosító. Az ártéren épült házak, a talajszint alatti, nem lakáscélú ingatlanok helyzete speciálisnak minősül, a mostani tömeges kárigények esetén engedékenyebbek a biztosítók.
Vágólapra másolva!

A napok óta tartó ítéletidő miatti számla milliárdos tételt jelent majd a biztosítóknak, az egyik legnagyobb magyarországi biztosító, az Aegon becslése szerint csak a saját kárkifizetései több mint 1 milliárd forintra rúghatnak, a teljes kárösszeg pedig 4 milliárdot forint lehet.

A jelentős károkat elszenvedő lakás- és háztulajdonosoktól türelmet kérnek a cégek, a biztosítási szakértő pedig azt javasolja, hogy a károsultak kezdjenek hozzá mielőbb a károk kijavításához. Adorján Zsolttal, a Biztositas.hu internetes portál biztosítási szakértőjével áttekintettük a legtipikusabb káreseményeket és azok biztosítási következményeit.

Vizes motor, kidőlt fa

A biztosítók természetesen csak abban az esetben fizetnek, ha a károsultnak van biztosítása: ha lakóingatlant ért a kár, akkor lakásbiztosítással kell rendelkezni, ha gépkocsit, akkor cascóval.

Ha a felhőszakadás vagy árvíz miatt a víz elönti a lakóingatlant és van lakásbiztosítása az illetőnek, akkor a biztosító a kárfelmérés után gyakorlatilag minden további nélkül fizet. A kivételes esetek az ártéren épült házak, valamint a talajszint alatti, nem lakáscélú ingatlanok, mondjuk, pincék vagy garázsok. Utóbbiakban tárolt ingóságokat, például nem használt szekrényben, elektromos berendezésekben esett kárt nem téríti a biztosító, de az átvizesedett fal helyreállítására fedezetet nyújt a biztosítás - mondta Adorján Zsolt.

Ha a viharban kidőlt fa, esetleg villanyoszlop okoz kárt autóban vagy házban és a károsultnak nincs semmilyen biztosítása, akkor a kárt okozó tárgy tulajdonosának, például az áramszolgáltatónak vagy az önkormányzatnak bizonyítania kell, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy ne következzen be a káresemény. Pusztán az, hogy kidőlt a fa, nem alapozza meg a kárigényt.

Ha megállapítható, hogy a kárt okozó nem a tőle elvárható gondossággal járt el, azaz nem gondozta a fát, illetve nem javíttatta meg a hibás tetőt, holott az ő feladata lett volna, akkor felelősségbiztosítás alapján az Allianz megtéríti az okozott kárt - közölte a társaság. Az olyan eseteket viszont vis majornak minősülnek, ha a viharos szél egy egészséges, rendszeresen gondozott fáról szakít le ágakat, vagy egy jól karbantartott tetőről sodor le cserepeket és ezek károkat okoznak - közölte az [origo]-val Horváth Andrea, az Allianz vezérigazgató-helyettese.

Személyi sérülést is fedezhet a felelősségbiztosítás

Ha személyi sérülést okoz a kidőlt fa vagy lehulló cserép, akkor a tulajdonosnak bizonyítania kell, hogy körültekintő volt, azaz megpróbálta megelőzni a káreseményt. Ha a tulajdonosnak van felelősségbiztosítása, akkor abból fedezhető a károsult igénye, ha nincs, akkor zsebből kell kifizetni a követelt vagy a bíróság által megállapított kártérítést.



Adorján Zsolt elmondta: előfordulhat, hogy az esőzés vagy az árvíz miatt elöntötte egy autó motorterét a víz és a tulajdonos el akar menni az autóval, de a víz miatt tönkremegy a motor. A biztosítók ezt hajlamosak súlyos gondatlanságnak minősíteni és nem fizetik ki a kárt, ami tetemes lehet, mert ilyen esetekben használhatatlanná válhat a motor. Ha van casco biztosítás, akkor a károsult jogi úton is kérhet kártérítést, és jó eséllyel pénzéhez is juthat - mondta Adorján Zsolt.

Rögzíteni kell a kárt

A szakértő azt javasolja a károsultaknak, hogy a bekövetkezett kárt próbálják meg kijavítani. Például a tetőről leesett cserepek helyét be kell foltozni, ellenkező esetben a biztosító joggal mondhatja, hogy a további károk megelőzése érdekében nem tett meg mindent a biztosított, ebben az esetben az újabb károkra nem köteles fizetni a biztosító. Még a kijavítás előtt fényképezzük le a kárt és az azt követő helyzetet, például az üveg- és cseréptörmelékeket tegyük el, ezzel lehet bizonyítani, hogy tényleg megtörtént a kár.

Forrás: MTI

Azonnal hozzá kell látni a kárelhárításhoz, de előtte rögzíteni kell a károkat, mondjuk, fényképpel

Ezzel összhangban nyilatkozott Hangyási István, a K&H Biztosító kárrendezési vezetője, aki szerint fontos, hogy minden károsult nyugodtan végezze el a szükségjavításokat, hogy megelőzze a további károkat. "Azt tanácsoljuk, készítsenek egy-két fotót a kárhelyszínen, majd haladéktalanul fóliázzák be a tetőt, tegyék el a cserepeket az udvaron és szivattyúzzák ki a vizet a pincéből, mert az a legfontosabb, hogy mielőbb megkezdődjön a helyreállítás. A kárfelmérést végző szakemberek napokon belül a helyszínre érkeznek, és ahol szükséges, kárelőleget is utalunk a károsultaknak" - tette hozzá a K&H szakembere.

Adorján Zsolt azt is elmondta, hogy a mostani tömeges kárigények esetén engedékenyebbek a biztosítók, ehhez hozzájárul az is, hogy a sajtó élénken figyeli a kialakult helyzetet. Attól pedig nem kell tartani, hogy a mostani jelentősebb kárkifizetések miatt a biztosítók megemelik a díjakat, mert azok kikalkulálásakor a cégek számolnak pár évente egy-egy nagyobb kiadással. Arról nem is beszélve, hogy a biztosítók kárkifizetéseinek egy jelentős részét a viszontbiztosítás fedezi.

Türelmet kérnek a biztosítók

A beérkezett kárigények alapján a leggyakrabban fakidőlés, tetőkről lesodort cserép, illetve árvíz okozott kárt. A céghez hétfőn kora délelőttig 400 hétvégén bekövetkezett káreseményt jelentettek az ítéletidő kapcsán, és a kárbejelentések folyamatosan érkeznek az egész ország területéről. A napokban beérkező bejelentések becsült kárösszege elérheti a 20 millió forintot - áll a K&H Biztosító közleményében.

Az Aegon arról tájékoztatott, hogy hétfő délelőttig mintegy 100 millió forint kárról érkezett bejelentés az Aegonhoz, ami a nap végére többszörösére emelkedhet. A társaság megkezdte a kárelőleg kifizetését azon két, Borsod megyei településen élő ügyfeleinek, akik a vihar és az azt követő áradások miatt kénytelenek voltak elhagyni otthonukat. Az Aegon 1,1 milliárd forintra becsüli az ügyfeleit érintő károkat, a teljes kár pedig elérheti a 4 milliárd forintot.

Az Aegon az intenzív viharok miatt meghosszabbította telefonos ügyfélszolgálatának félfogadási idejét is. A legtöbb bejelentés a vihar és a felhőszakadás- árvíz okozta károkról érkezett, elsősorban elöntéses és tetőszerkezeti károk keletkeztek. A legérintettebb területek Borsod, Pest megye és Budapest. Az átlagos kárösszeg az eddigi bejelentések alapján meghaladja a 90 ezer forintot az Aegonnál, az Allianznál pedig az átlagos kártérítési összeg 83 ezer forint.

Az ítéletidőről és az okozott károkról szóló cikkek itt találhatók.