Ifo: Görögország képtelen lesz törleszteni

Vágólapra másolva!
 Görögország "teljességgel képtelen" lesz visszafizetni adósságait és "rendkívül súlyos lépés" az euróövezet részéről az egyes tagállamok szuverén adósságleveleinek felvásárlásáról hozott döntés,  mondta Hans-Werner Sinn, a német Ifo gazdaságkutató intézet elnöke.
Vágólapra másolva!

A Görögország megmentésére összeállított többmilliárd eurós segélycsomag árt az eurónak és a későbbiekben is tovább gyengíti az árfolyamát, mondta az elnök egy banki konferencián. Azt is megjegyezte azonban, hogy az euró árfolyama még így is vásárlóerő paritás felett van. Kiemelte, hogy a hitelezők kénytelenek lesznek átvállalni Görögország megmentése terheinek egy részét és, hogy a maga részéről támogatja a short-eladások megtiltásának tervét.

Hans-Werner Sinn a konferencián korábban újságíróknak is kijelentette, meglehetősen pesszimista Görögország képességét illetően adósságának törlesztésére. Az Ifo elnöke ezzel osztja a Deutsche Bank AG (DB) elnöke, Josef Ackermann álláspontját, aki szintén kételkedik Görögország törlesztési képességében. "Kétlem, hogy Görögország idővel képessé válhatna erre" - jelentette ki a DB elnöke a ZDF tévécsatornának a múlt héten csütörtökön.

Görögország megkapta a 14,5 milliárd eurós hitelrészt

Görögország megkapta a 110 milliárd eurós hitelkeret sürgősen kért 14,5 milliárd eurós részletét az euróövezeti tagállamoktól, közölte a görög központi bank kedden. A súlyos adósságválsággal küzdő ország vezetése a múlt héten kérte az Európai Unió és az IMF 110 milliárd eurós hitelkeretének megnyitását. A görög pénzügyminisztérium 5,5 milliárd eurót kért az IMF 30 milliárdjából, és 14,5 milliárdot az euróövezeti tagországok 80 milliárd eurós keretéből. Az IMF már a múlt héten átutalta az 5,5 milliárd eurót a görög nemzeti banknak. Május 19-én 8,5 milliárd eurónyi görög állampapír jár le, a hitelkeret sürgős megnyitását részben ezért kérte Görögország.

Görögország a hitelért cserébe vállalta, hogy jelentősen csökkenti államháztartási hiányát, amit megszorító intézkedések révén hajt végre. Ez azonban komoly ellenállásba ütközik: csütörtökre újabb általános sztrájkot hirdettek a szakszervezetek, nem működnek majd a közintézmények, leáll a tömegközlekedés. A légiirányítók ugyanakkor várhatóan nem csatlakoznak a sztrájkhoz, így a légiközlekedésben nem lesz fennakadás.



Josef Ackermannt akkor éles kritikával illették kormányzati részről kijelentése, a Görögország és más, törlesztési nehézségekkel küszködő euróövezeti tagállamok megmentésére újonnan összeállított segélycsomag "aláásása" miatt. Közgazdászok azonban rámutattak, hogy a DB elnöke csak a szakmai körökben elterjedt nézetnek adott hangot.

Hans-Werner Sinn szerint az euróövezetet még a jelenleg kialakult helyzetben sem fenyegeti inflációs veszély. Felhívta a figyelmet a fedezeti alapok szabályozásának szükségességére, amelyek gyakorlatilag úgy működnek mint a bankok, de ellentétben a bankokkal, nem állnak ellenőrzés alatt. Elismerte viszont, hogy nehéz lesz a kérdésben nemzetközi szinten megállapodásra jutni, és ugyanígy kételyeinek adott hangot a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó tervének kivitelezhetőségét illetően is.