Nőtt a reálkereset a csökkenő szja miatt

Vágólapra másolva!
Átlagosan 5,6 százalékkal nőtt az első negyedévben a magyarországi reálkereset a KSH adatai szerint. A trend mögött alapvetően az szja-szabályok változása áll. A költségvetési szférában több mint kétszer akkora mértékű volt a növekedés, mint a versenyszférában.
Vágólapra másolva!

A reálkeresetek - a fogyasztói árak 6 százalékos növekedése mellett - az idén az első három hónapban 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A versenyszférában 4,2, a költségvetési szférában pedig 8,9 százalékkal nőtt a reálkereset - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek 2010 első három hónapjában 5,7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 11,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az emelkedés oka a KSH szerint döntően a személyijövedelemadó-szabályok változása, valamint az, hogy januárban és márciusban eseti keresetkiegészítést fizettek a költségvetési szerveknél foglalkoztatottaknak.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 207 000 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 203 800 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 218 400 forintot ért el. Az átlagos nettó kereset 135 000 forint, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 97 000, a szellemi foglalkozásúaké 173 700 forint volt.

Az alkalmazásban állók létszáma 2010. január-márciusban átlagosan 2 millió 623 ezer volt - a költségvetési szférában 747 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 778 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 1,8 százalékos csökkenését jelentette.

A költségvetési szférában a közfoglalkoztatás bővülése miatt 5,3 százalékkal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,5 százalékos a csökkenés. A versenyszférában 5,1 százalékkal dolgoztak kevesebben mint az előző év azonos időszakában.