Ismét tiltakozhatnak a sztrádaépítők

Vágólapra másolva!
Csütörtökön délután háromtól újra demonstrálni fognak az M43-as sztráda alvállalkozói, amennyiben nem kapnak garanciát a kivitelezőtől követeléseik kifizetésére.
Vágólapra másolva!

Újabb felvonásához érkezett az "M43-saga", a kivitelező Tisza M43 konzorcium csütörtökön háromig kapott haladékot arra, hogy megfelelő szerződésben garantálja a sztrádaépítésben résztvevő alvállalkozók kifizetését - tájékoztatta az [origo] - t Temesvári Zoltán, a pénzükre váró társaságok jogi képviselője. Mint mondta, a konzorciumot vezető spanyol Sedesa hiába tett szerda reggel írásos nyilatkozatot arról, hogy rendezi az alvállalkozók felé fennálló tartozásokat, a szövegben semmilyen konkrét garancia nincs a teljesítésre.

Így egyetlen szó sem esik a tartozások összegéről, de arról sem, hogy milyen határidővel vállalná a konzorcium a követelések teljesítését. Ilyen körülmények között az alvállalkozók nem fogadhatták el a nyilatkozatot, amit a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., és a konzorcium felé is jeleztek.

Amennyiben csütörtökön délután háromig nem kapnak megnyugtató választ kéréseikre, úgy újra demonstrálni fognak az alvállalkozók. Kérdésünkre, hogy folytatni kívánják-e a sztrádaszakasz alapozásának elbontását is, Temesvári Zoltán kitérő választ adott. Mint mondta, első körben csak figyelemfelkeltő demonstrációt tartanak, de ha azok után sincs megoldása ügyüknek, akkor döntenek a további lépésekről. Az előzményekről itt olvashatnak.