Tovább húzódik a patthelyzet az M43-as sztrádán

Vágólapra másolva!
Az M43-as sztráda kivitelezője ugyan írásban kötelezettséget vállalt az alvállalkozók kifizetésére, utóbbiak viszont jelenlegi formájában nem fogadják el a nyilatkozatot.
Vágólapra másolva!

Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szerdán ismételten egyeztetett a Tisza M-43 Konzorcium képviselőivel, melyet követően a kivitelezők írásbeli nyilatkozatot adtak ki arról, hogy megvásárolják a Szeviép Zrt. alvállalkozókkal szembeni tartozását - tudatta közleményben Fazakas Orsolya, a NIF kommunikációs vezetője.

Mint ismeretes, a Szeviép Zrt, a Tisza M43 Konzorcium egyik tagja a közelmúltban csődvédelmet kért, ezért a társaság számos alvállalkozója követelését nem tudta teljesíteni.

A részleteket még egyeztetnék

A NIF kiemelten fontosnak tartja, hogy a kivitelezésben részt vevő alvállalkozók kifizetése is szabályszerűen megtörténjen. Bár szerződéses viszonyban a konzorciummal állnak - és így csupán korlátozott eszközök állnak rendelkezésükre -, minden lehetséges módon, többszöri személyes egyeztetéssel törekedtek a helyzet megoldásának elősegítésére - olvasható a közleményben.

Szerdán ismét egyeztetést folytatottak a kivitelező konzorciummal, melynek eredményeképp hivatalos nyilatkozatot adtak arról, hogy megvásárolják az alvállalkozók követeléseit.

A részletek egyeztetése és a megállapodás aláírása az érintett felek dolga - a NIF közleménye szerint.

Az alvállalkozóknak kevés a nyilatkozat

Jelenlegi formájában nem tudják elfogadni a konzorcium nyilatkozatát - tudatta az [origo] - val Temesvári Zoltán, a pénzükre váró alvállalkozók jogi képviselője. Mint mondta, a nyilatkozatban nincsen semmilyen biztosíték, kényszerítő eszköz arra nézve, hogy a Tisza M43 Konzorcium valóban eleget tegyen a fizetési kötelezettségeknek.

Amennyiben a konzorcium tagjai, a Sedesa és a Hídépítő megfelelő garanciákkal egészítik ki a nyilatkozatot, akkor fogadhatják el azt az alvállalkozók. Kifogásaikról értesítették a Sedesa, a Hídépítő, és a NIF képviselőit is, felvetéseikre szerdán délig kértek választ - mondta Temesvári Zoltán. A történet előzményeiről itt olvashat.