Phenjan és Szöul viszálya mélybe küldte a koreai pénzt - gazdasági lapszemle

Vágólapra másolva!
Az Észak-Korea és Dél-Korea között kirobbant vita miatt zuhant a dél-koreai valuta, a won árfolyama. Spanyolországnak mielőbb hozzá kell látnia az átfogó reforomokhoz az IMF jelentése szerint és több modell eladását leállította a Toyota Amerikában - derül ki a külföldi gazdasági lapokból.
Vágólapra másolva!

A British Airways légiutas-kísérői ötnapos sztrájkba kezdtek hétfőn, amit problémákat okoz az európai légi közlekedésben. A munkabeszüntetés ellenére a légitársaság az interkontinentális járatok 60, az Európában belül közlekedő gépek 50 százalékát igykesziok elindítani - derül ki a BBC összefoglalójából. Az utakísérők azért léptek sztrájkba, mert nem sikerütl megálapodni a vállalat vezetésével a fizetésekről.

A Toyota leállította a Lexus LS 460 és az LS 600h típusú modellek értékesítését, mert kiderült, hogy hibás lehet a kormányszerkezet. A cég már korábban bejelentette, visszahívja ezeket az autókat. A lépés 11 500 - 2009-ben és 2010-ben gyártott - modellt érint, ezekből összesen négyezer darab kelt el az amerikai piacon - olvasható a Los Angeleges Times-ban.

Spanyolországnak mielőbb végre kell hajtania a reforomkat ahhoz, hogy talpra álljon a gazdaság. A gazdaság törékeny, a kilátások bizonytalanok, jelenleg középtávon mindössze 1,5-2 százalékos gazdasági fejlődésre van kilátás - írja a Reuters a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éves jelentésére hivatkozva. Az IMF szerint a gazdaság megroggyanásában egyebek mellett a gyenge termelékenység, a kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzet, az ingatlanpiaci buborék és a bankszektor játszott szerepet, tehát ezeken a terüöleteken sürgős beavatkozásra van szükség.

Az ázsiai kereskedést az eladók irányították, miután a befektetők továbbra sem bíznak abban, hogy rövid távon megoldódnak az eurózónában kialakult költségvetési problémák és rontotta a hangulat a Dél-Korea és Észak-Korea közötti feszültség. A legfontosabb piacokon, köztük a tokiói és a szöuli tőzsdén 2-3 százalékkal kerültek lejjebb a vezető indexek. A dél-koreai deviza még rosszabbul járt 4 százalékot veszített értékéből a dollárral szemben - derül ki a Marketwatch piaci összefoglalójából.