Mégsem beszélt áfaemelésről Matolcsy

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az MTI keddi tudósítása Matolcsy György kijelölt nemzetgazdasági miniszter a fogyasztási adók emeléséről beszélt, ám az MTI később kiadott egy javítást, amely szerint a miniszterjelölt azt mondta: "a jövedelmeket terhelő adók csökkentésével az adózás súlypontját a fogyasztási és forgalmi szférára helyezi át az új kormány hároméves adócsökkentési programjának részeként.

Majd hozzátette: "a munkát terhelő adók: személyi jövedelemadó, járulékok csökkentése segíti a versenyképesség javulását, mivel ezen a területen a magyar adószint jóval meghaladja a térség országainak adóterhelését".

Az eredeti tudósítás alapján írtuk azt a cikket, amely szerint az esetleges áfaemelés növelheti az árakat. A javítás alapján azonban a drágulás legfeljebb a jövedelemadó-csökkentés keresletnövelő hatása miatt képzelhető el.