Amikor 50 százalék az eva

Vágólapra másolva!
Hétfő éjfélig adhatják be az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló bevallást a cégek. Az adó választására jogosító bevételi értékhatár átlépésére érdemes odafigyelni a számlázásnál, mert május közepe óta 50 százalékos adó terheli az ilyen tételeket.
Vágólapra másolva!

Május 31-éig kell leadnia a 2009-es eva bevallást a számviteli beszámolót készítőknek, az egyéni vállalkozók még februárban adtak számot a tavalyi évükről. Az APEH honlapjáról letölthető bevallással általában a könyvelők bajlódnak, de az érintetteknek érdemes rákérdezni, hogy elkészült -e az elszámolás és van-e további adófizetési kötelezettség.

Bevételtúllépéskor lehet 50 százalék az eva

A legutóbbi adatok szerint idén több mint százezren tartoznak az evakörbe, csaknem annyian mint tavaly, vagyis az 5 százalékpontos adóemelés nem vette el az egyéni vállalkozók és cégek kedvét az adónemtől. Ez nem is meglepő, mivel az eva továbbra is a legkedvezőbb adó, idén május közepe óta viszont csak akkor, ha a bevétel nem haladja meg a választásra jogosító értékhatárt. Még tavaly fogadta el a parlament azt az idén május 15-én életbe lépett szabályt, hogy a 25 millió forintos bevételi értékhatár átlépése esetén az azt meghaladó összegre 50 százalékos adót kell fizetni a normál, 30 százalékos adókulcs helyett.

Az APEH honlapján közzétett tájékoztató szerint amennyiben a bevételi értékhatár átlépését - egyben az adóalanyiság megszűnését - eredményező bevétel legkésőbb 2010. május 14-én befolyik, akkor a felettes rész után is 30 százalék az adó mértéke. Amennyiben az adózó bevétele 2010. május 15-én, vagy azt követően haladja meg a 25 millió forintot, az afeletti részére az adó mértéke 50 százalék. A bevételi határt átlépő utolsó tételnek nincs felső határa, de az [origo] által megkérdezett szakértők szerint ilyen sokat nem hajlandóak adózni a vállalkozók, inkább nem állítanak ki több számlát evásként.

Nem vész el, csak átalakul

Idén továbbra is evázhatnak azok, akik tavaly túllépték az adó választására jogosító 25 millió forintos értékhatárt, legfeljebb egy millió forinttal. A bevételi határ idén változatlan maradt, de elképzelhető, hogy a kormány adóegyszerűsítési tervei között szerepel az emelése, és lazíthatnak a ki-és belépési szabályokon is, mivel így jóval többen tartozhatnának a "kivételezettek" közé. Az országgyűlésnek benyújtott kormányprogramban mindössze annyi szerepel, hogy szélesíteni kell az egyszerűsített adózási módozatok körét, de Orbán Viktor korábban úgy nyilatkozott az adónem megszüntetését firtató kérdésekre, hogy a Fidesz inkább kiterjesztené az evát, illetve az átalányadózást. Az átalányadózás kiterjesztése körüli dilemmákról itt olvashat.

Azt nem tudni, hogy az adóegyszerűsítéssel érintett kör milyen adókulcsra számíthat majd, de elképzelhető, hogy a bevételkiesés ellensúlyozására tovább növelik az adóterhet, bár ez ellentmondana az adócsökkentési terveknek. Egy evás vállalkozás jelenleg a bruttó bevétele után 30 százalékos adót fizet, csaknem fele annyit, mint azok a nem evás cégek, amelyek alacsony költséghányaddal működnek, vagyis kevés számlát tudnak összegyűjteni a tevékenységükkel kapcsolatban. Az így működő evások akkor is jobban járnának, ha az adót további 10 százalékponttal emelnék, de az is elképzelhető, hogy inkább elhagynák az evakört, és újra beköszöntene a fiktív számlák gyűjtésének kora.

Egyéni céggé alakuláskor elveszik a jogosultság

Ha az eva hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó szünetelteti tevékenységét, megmarad az adószáma, és továbbra is eva adóalanynak számít, amikor újra munkába áll. Elveszti viszont az evázáshoz való jogát az az egyéni vállalkozó, aki egyéni céggé alakul át. Ha ez 2010 során történik, akkor az egyéni cég legkorábban 2012-től lehet evás, nem kell azonban 4 évet várni, mint egyéb esetekben.


Evázók száma (a 2003. január 1-jei bevezetés óta, az adott év január 1-jén)

Egyéni vállalkozókTársas vállalkozókÖsszesen
200334 707 21 568 56 275
200443 942 34 430 78 372
200552 577 46 622 99 199
200655 505 53 447 108 952
200749 779 53 737 103 516
200847 524 54 070 101 594
200945 218 55 872 101 090

2010

42 822 57 640 100 462

Forrás: APEH

A költségvetés idén 182,6 milliárd forintot vár az evából, ami az adókulcs emelésének megfelelően közel hat százalékkal nagyobb a múlt évinél. A tényleges bevételek azonban elmaradnak a tervezettől: az adónemből az első négy hónapban 41,4 milliárd folyt be a költségvetésbe a Pénzügyminisztérium áprilisi államháztartási adatai szerint, ami 1,2 milliárddal, vagyis mindössze három százalékkal több a múlt év hasonló időszakának bevételénél.