Vágólapra másolva!
Az elmúlt húsz évet tekintve 2009-ben nőtt a legnagyobb mértékben a gazdasági bűncselekmények aránya; számuk az elmúlt öt évben emelkedő tendenciát mutat - derül ki Kovács Tamás legfőbb ügyész 2009. évről szóló országgyűlési beszámolójából.
Vágólapra másolva!

A gazdasági bűncselekmények aránya 2009-ben az előző évihez képest 5,6 százalékkal, míg 1990-hez képest 4,3 százalékkal nőtt. A bűnesetek aránya tekintetében még mindig a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények száma volt a legtöbb, annak ellenére hogy 2008-hoz képest több mint tizenkétezerrel kevesebb ilyen jellegű bűnesetet regisztráltak - olvasható a parlament honlapjára kedden felkerült jelentésben.

A legfőbb ügyész éves beszámolójából kiderül, hogy 2009-ben csökkent a bűncselekmények és a bűnelkövetők száma, a büntetőjogi szakági munka aránya 3,1 százalékkal csökkent. A személy elleni bűncselekmények száma jelentősen növekedett (2008-ban 20 880; 2009-ben 23 914), de örvendetesnek nevezi, hogy ezen belül az emberölések száma csökkent.

A Központi Nyomozó Főügyészségre jelentősen több ügy került. 2009-ben nyolc kiemelt és két frekventált ügyben folytatott nyomozást, s ezen túlmenően is több, a közvéleményt érdeklő jelentős ügyben járt el.

Az ügyészségek törvényességi felügyeleti jogkörben 2008-hoz képest kétszer annyi adó- és pénzügyi tárgyú törvényességi kérelmet bíráltak el. Változatlanul magas (467) a társadalmi szervezeteket érintő törvényességi kérelmek száma. Továbbra is gyakoriak az országos visszhangot kiváltó ügyekben benyújtott ügyészi intézkedés iránti kérelmek, mint például az MNV Zrt., az MTV Zrt., vagy az ORTT működése.

Kovács Tamás a beszámolójában megfogalmazta, hogy 2009-ben az ügyészségek elé egyre bonyolultabb és összetettebb ügyek kerültek. Ezt azzal magyarázta, hogy a 2009-es év jogalkotói tevékenységét szakterületük minden elemét érintő "módosítási dömping" jellemezte.

2009-ben több mint nyolcezer fogyasztóvédelmi tárgyú közigazgatási határozat elemzése után az ügyészség 33 közérdekű keresetet nyújtott be a bírósághoz, és 88 esetben élt pert megelőző felhívással a fogyasztói igények érvényesítésére. A fogyasztói szerződésekben előforduló tisztességtelen feltételekkel kapcsolatban az elmúlt évben az ügyészek tíz keresetet nyújtottak be, főleg pénzügyi szolgáltatókkal, biztosítókkal és ingatlanforgalmazással foglalkozó cégekkel szemben.

A katonai ügyészségekre 32,5 százalékkal több feljelentés érkezett. A bűncselekményt elkövetők arányában a Magyar Honvédség állományába tartozók száma csökkent, míg a rendőr elkövetők száma nőtt, az előző évi adathoz képest. Nagymértékben, 390 százalékkal emelkedett a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagjai ellen tett feljelentések száma.

2009-ben az országgyűlésben tizenegy interpellációt intéztek a képviselők a legfőbb ügyészhez. Hat esetben az interpellációkra adott választ az országgyűlés elfogadta, három esetben nem, két alkalommal pedig a benyújtott interpellációk nem hangzottak el.

A legfőbb ügyész 2009-ben hat országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta, amelyek közül az országgyűlés egyet sem függesztett fel. Kovács Tamás 2006. október 9. óta tölti be a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészi tisztét.