Még mindig siralmas az újautó-piac

Vágólapra másolva!
Májusban ugyan tovább lassult Magyarországon az új autók eladásának visszaesése, de az első öt hónap eredménye továbbra is siralmas: 37 százalékkal múlja alul az egy évvel korábbi számot
Vágólapra másolva!

Tovább lassult ugyan a forgalomba helyezett új autók számának visszaesése májusban Magyarországon, ez azonban a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint még nem jelenti a piac helyreállását. Az első öt hónapban 7063 új autót helyeztek forgalomba, 37 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Az MGE és a DataHouse adatai szerint 2010 márciusában még 53 százalékkal, áprilisban pedig 44 százalékkal kevesebb személyautót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban, az ötödik hónapban az éves csökkenési ütem 24 százalékra mérséklődött, a forgalomba helyezett új autók száma 3399 volt.

Nincs hitel

Az MGE közleménye szerint az értékesítési darabszámok továbbra is mélyen alatta maradnak a magyar piac felvevőképességének. Ennek elsődleges oka, hogy továbbra sem indult meg a vevőfinanszírozás, amelynek példátlanul alacsony szintje jelentősen gátolja, elsősorban a személygépjármű és motorkerékpár értékesítést.

Az egyesület szerint a személyautók piacán továbbra is a céges, illetve flotta eladások dominálnak. Ez a tendencia várhatóan mindaddig megmarad, ameddig a vevőfinanszírozás, és ezen belül az ügyfelek hitelfelvételi kezdve vissza nem tér.

Májusban a forgalomba helyezett kishaszon járművek 10, a motorkerékpárok 44, a nagyhaszon járművek száma 20 százalékkal esett vissza. Az első öt hónapban a visszaesés mértéke a kishaszon járműveknél 22, a motoroknál 38, a nagyhaszon járműveknél pedig 41 százalék volt.