Bővít a Graboplast

Vágólapra másolva!
Megnövekedett a győri Graboplast Padlógyártó Zrt. rendelésállománya, ezért június elején 62 dolgozóval növelte létszámát az eddigi több mint 600-ról. 
Vágólapra másolva!

A társaság az idén 5-10 százalékos árbevétel-növekedésre számít a tavaly 15,5 milliárd forintos forgalomhoz viszonyítva. Tanos Ádám kommunikációs munkatárs elmondta: a győri és a tatabányai padlógyár már heti hét napos üzemmódban termel, a kecskeméti parkettagyárban pedig heti hat napon dolgoznak.

A piaci forgalom a tavalyihoz hasonló módon kiegyenlítetlen - jelezte Tanos Ádám. A kereslet a kora tavaszi hónapokban még annyira alacsony volt, hogy április elején három, négy, illetve öt napos munkaidőben zajló gyártással is meg tudott felelni a vállalat a piaci elvárásoknak.

Az exportpiac kedvező hatásai azonban már májustól érezhetőek voltak, így a hónap közepére a Graboplast mindhárom - győri, tatabányai, kecskeméti - gyárában bővítette a termelést, és öt napon tudott termelni. Tavaly 750 millió forintos üzemi eredményt könyvelt el a társaság.