Kiheverte a reggeli sokkot a pesti tőzsde

Vágólapra másolva!
Izgalmas napot zárt a magyar tőzsde, záráskor a reggel meredek lejtőre kerülő BUX 0,5 százalékos mínuszban volt. A rajt utáni zuhanás miatt felfüggesztett OTP kora délután pluszban is volt, végül 0,3 százalékos süllyedéssel fejezte be a napot.
Vágólapra másolva!

A csütörtöki csökkenés és pénteki zuhanás után hétfőn izgalmas kereskedés végén csak szerény mínuszban végzett a magyar tőzsde irányadó indexe. A BUX 21 192 ponton végzett, ami 0,5 százalékos veszteséget jelent.

A tőzsdén hatalmas volt a forgalom, a brókerek 62 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, ami több mint a duplája az idei napi átlagnak.

Hullámzás az OTP piacán

Az OTP volt a középpontban, a bankrészvény kereskedését egyből a nyitás után fel kellett függeszteni, mivel 10 százalékot esett az árfolyama, a kereskedés újraindítása után a veszteség 6 százalék fölöttire mérséklődött, majd fokozatosan dolgozta le hátrányát a bankpapír, nem sokkal dél után pluszban is megfordult, végül 4824 forinton zárt, ami 0,3 százalékos veszteséget jelent.

A Mol kivétel volt a vezető papírok között, mert 0,5 százalékkal 18 100 forintra drágult. A Magyar Telekom kurzusa 1 százalékkal 685 forintra süllyedt, a Richteré pedig 0,7 százalékkal 43 700 forintra csökkent.

A végére javult a helyzet

Vaszkó Szabolcs, az Erste üzletkötője elmondta: a reggeli esés mögött a rossz nemzetközi piaci hangulat - a pénteki amerikai esés és az ázsiai mínuszok - mellett azok a hétfőn reggel kiszivárgott hírek állhatnak, amelyek szerint a jövőben a bankok nyereségének több mint egyharmadát különadó formájában elvenné az új kormány.

A gazdasági tervek közül az is napvilágot látott, hogy a kormány államosítaná a magánnyugdíjpénztárakat, ami ugyancsak nem ösztönözte a piacokon az emelkedést. Ennek ellenére a magyar piac fokozatosan erőt gyűjtött, és a kormányzati reakciók, valamint a megjelent elemzői vélemények megnyugtatták a kedélyeket, ugyanakkor a gazdasági elképzelések és hírek továbbra is képlékenyek - tette hozzá Vaszkó.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője is hasonlóan vélekedett és hangsúlyozta: kezd "kiárazódni" a piacokból az, hogy Magyarországot a görögökkel vegyék "egy kalap alá", azonban a nemzetközi hangulat továbbra is pesszimista. Elmondta: a BUX, régiós társaival összhangban, sőt azokat kissé felülteljesítve végül enyhe mínuszban zárta a hétfői kereskedést, kipihenve a reggeli zuhanást.