Újra kihirdette az M3 autópálya építésének nyerteseit a NIF

Vágólapra másolva!
Az M3 autópálya Nyíregyháza és a 49. számú főút közötti szakaszának kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárást a C-S-K-K 2009 Konzorcium , míg a 49. sz. főút-Vásárosnamény közti szakasz kivitelezését a PT M3 Konzorcium nyerte, közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétfőn. A nyertesek újra a korábban is annak nyilvánított konzorciumok lettek.
Vágólapra másolva!

A NIF Zrt. az M3 autópálya Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti szakaszának építésére két külön kivitelezési tendert jelentetett meg: egyet a Nyíregyháza - 49. számú főút és egy másikat a 49. számú főút - Vásárosnamény közötti szakaszra. Az első hossza 34, míg a másodiké 12 kilométer.

Az első szakasz közbeszerzési eljárásának eredményét harmadik alkalommal hirdette ki a NIF, mivel az előzőleg kihirdetett eredményt minden esetben megtámadták a vesztesek a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt. A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette az eljárást lezáró döntést, ezért újbóli bírálatra volt szükség.

A harmadszorra kihirdetett nyertes is a C-S-K-K 2009 Konzorcium (vezető tagja a Colas Hungária Zrt., a tagjai pedig a STRABAG Építő Zrt., a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.,és a KELET-ÚT Kft.). A szerződéses összeg nettó 31 999 386 307 forint.

Hat ajánlat érkezett

A tavaly november végi határidőre hat ajánlat érkezett erre a szakaszra. Az árak 28,3 és 42,2 milliárd forint között szóródtak. Az idén januárban megtartott eredményhirdetésen a C-S-K-K 2009 konzorcium ajánlata nyert. Az ajánlatkérő NIF második helyre a Porr Építési Kft. 32,6 milliárd forintos ajánlatát tette. A Nemzetközi Vegyépszer Zrt. 31,9 milliárd forintos ajánlata érvénytelen lett, mivel nem igazolta hitelt érdemlően a kért szakemberek szakirányú felsőfokú végzettségét, valamint szakmai gyakorlati idejét.

A Nemzetközi Vegyépszer Zrt. és a Porr Építési Kft. is a KDB-hez fordult. Mindkettő a nyertes ajánlatának érvénytelenítését kérte, de a Vegyépszer a kérelemmel elkésett. A Porr kérelmét viszont akceptálta a KDB, ezért megsemmisítette az ajánlatot lezáró döntést. Az újraértékelt közbeszerzés végeredménye változatlan lett, de a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. ezt is megtámadta. Ezért lett szükség a mostani, harmadik értékelésre.

Hárman is megtámadták

A második szakaszt azért kellett újra értékelni, mert a korábban kihirdetett eredményt három ajánlattevő is megtámadta a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt. A KDB megsemmisítette az eljárást lezáró döntést, ezért ebben az eljárásban is új bírálatra volt szükség.

A felhívásra nyolc ajánlat érkezett, amelyek közül négy volt érvényes. A nyertes ajánlattevő első alkalommal is a PT M3 Konzorcium (vezető tagja a Porr Építési Kft., a tagja pedig a Teerag-Asdag Építőipari és Kereskedelmi Kft.), lett, nettó 8. 351 643 854 forint ajánlati árral.

Az ajánlattevők a következők voltak: M3 Kraszna konzorcium, vezetője a Strabag Építő Zrt.; a BBDA Konzorcium, vezetője a Bilfinger Berger Kft.; a Dobrastav a.s.; az M3 Euro-Híd Konzorcium, vezetője az EuroAszfalt Kft.; a Swietelsky Kft.; a PT M3 Konzorcium, vezetője a Porr Kft.; a Nemzetközi Vegyépszer Zrt.; valamint a Sadesa Obras y Sevicios S.A. Az ajánlatkérő a PT M3 Konzorciumot nyilvánította az első alkalommal is nyertesnek, négy ajánlattevő ajánlatát pedig érvénytelenné nyilvánította. Ezek: BBDA Konzorcium, Swietelsky Kft., Nemzetközi Vegyépszer Zrt., illetve a Sadesa Obras y Sevicios S.A. Az újra értékelés után június 22-re tűzte ki a nyertesekkel a szerződések megkötését a NIF.