Szijjártó: Mindenképpen csökkenteni fogja a kormány Simor András fizetését

2010.06.11. 11:32

Az állami vezetők fizetését mindeképpen csökkenteni fogja a kormány, a jegybankelnök fizetésének módosításáról pedig egyeztetni fog az uniós szervekkel - közölte Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője. 

A kormány nem enged abból a tervéből, hogy kétmillió forintban maximálja az állami vezetők fizetését, köztük a jegybankelnökét - közölte pénteken Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.

Arra az újságírói felvetésre, hogy az uniós szabályok miatt nem lehet csökkenteni a jegybankelnök fizetését, Szijjártó Péter úgy reagált: a kormány által tervezett lépés minden jogszabályi előírásnak megfelel majd, és a kabinet egyeztetni fog az Európai Unióval. A szóvivő szerint azonban meg kell szüntetni azt a tűrhetetlen állapotot, amely szerint az emberek kevés pénzből élnek, míg mások az adófizetők pénzéből milliókat forintot kapnak.

Orbán tervében szerepelt

Az állami vezetők fizetéscsökkentése része annak az akciótervnek, amit Orbán Viktor kormányfő kedden ismertetett a parlamentben. A miniszterelnök azt mondta, havi bruttó kétmillió forintos bérplafont vezetne be a kormány a közszférában. A kormányfő külön kiemelte, hogy ez a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) is vonatkozik.

Ha bevezetik a szabályt, akkor a fideszes politikusok és a kormányfő által is sokat kritizált Simor András bruttó fizetése több mint 6 millióval fog csökkenni. A jegybankelnök január végén publikált vagyonnyilatkozatából ugyanis az derül ki, hogy tavaly MNB-elnökként havi adóköteles jövedelme 8 011 800 forint volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK