Még a nyáron vezetőváltásokat hajt végre az új kormány az adóhatóság élén. A Magyar Nemzet értesülése szerint a jelenlegi elnök, Szikora János leváltása körül lehetnek jogi viták.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a lehető legkorábbi időpontban hajt végre személycseréket az APEH élén - írta a Magyar Nemzet hétfői száma a minisztérium sajtóosztályának válaszára hivatkozva.

A sajtóosztály tudatta, hogy a személyi átalakítások semmiképpen sem tartanak majd szeptemberig, így bizonyosnak tűnik, hogy már a nyáron megköszönik a jelenlegi elnök és több helyettese munkáját.

Ugyanakkor jogértelmezési probléma van az adóhatóság mostani vezetőjének, Szikora Jánosnak az elküldése körül. Mint írták, egy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején kelt 2007-es jogszabály-módosítás ugyanis azt mondja ki, hogy a vezetői megbízás határozott idejű, s azt csak bizonyos esetekben lehet visszavonni. Szikora János megbízása 2013-ig tart.
   
A lap szerint Szikora közszolgálati jogviszonya határozatlan idejű, s egy napokban elfogadott törvény alapján ez két hónap felmentési idővel indoklás nélkül megszüntethető. A minisztérium ismertetésére hivatkozva a Magyar Nemzet azt írta: egyes jogértelmezések szerint kérdéses, hogy a közszolgálati jogviszonyról szóló rendelkezések elválaszthatók-e a vezetői megbízásra vonatkozó szabályoktól.
   
Az utódról a tárca szerint még korai nyilatkozni.