Az FHB megveszi az Allianz Bankot

Vágólapra másolva!
Az Allianz Hungária Biztosító és az FHB Jelzálogbank szerdán szándéknyilatkozatot írt alá hosszú távú, kizárólagos stratégiai együttműködés kialakítása céljából, az Allianz Bank pedig az FHB tulajdona lesz.
Vágólapra másolva!

Az Allianz Hungária és az FHB Jelzálogbank vezetése, január óta tartó, közel öt hónapos tárgyalások eredményeképpen, úgy döntött, hogy hosszú távú, 20 évre szóló, exkluzív jellegű, stratégiai együttműködésre irányuló tárgyalásokat folytatnak - közölte a két társaság csütörtök reggel. A cégek között 10 éve van együttműködés, sőt, az Allianz az FHB egyik fő tulajdonosa is.

A szándéknyilatkozat szerint a banki együttműködés keretében az Allianz Hungária értékesítené az FHB csoport banki, életjáradéki és ingatlan befektetési termékeit, míg a biztosítói együttműködés keretében az FHB fiókhálózatán keresztül értékesítené a magyarországi Allianz csoport biztosítói, nyugdíj- és egészségpénztári, valamint befektetési termékeit. Mind az Allianz csoport, mind az FHB csoport kizárólagosságot vállalna az egymás termékeinek értékesítésére vonatkozóan.

A tranzakció részeként az FHB részvénycserével átvenné az Allianz Hungária Biztosítótól az Allianz Bank részvényeinek 100 százalékát. A további tárgyalások után a végleges szerződéseket várhatóan 2010. július hónapban aláírják a felek.

"A két pénzügyi társaság együttműködése nem újdonság, mivel az Allianz Hungária korábban is tulajdonos volt az FHB-ban, sőt az elsőbbségi részvények többségét is birtokolta" - értékelték reggeli kommentárjukban a Cashline elemzői az ügyletet. A brókercég szakértői szerint a pontos részletek hiányában pénzügyileg nehezen értékelhető a tranzakció, de az ügylet a korábbi piaci pletykákhoz képest meglepetést jelent, mivel azok még arról szóltak, hogy az Allianz vásárolja meg az FHB-t.

Vezért is vált az Allianz Bank

A közlemény szerint július 1-től új vezérigazgató irányítja az Allianz Bankot, mégpedig Kozák Judit, az eddigi vezérigazgató-helyettes személyében, aki Hegyi Gábort a társaság eddigi elnök-vezérigazgatóját váltja.