Vizsgálatot indított Matolcsy az APEH elnökével szemben

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indított Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az adóhivatal elnöke ellen, amiért Szikora János állítólag olyan utasítást adott 2008-ban a munkatársainak, hogy vonják vissza a Malévval szembeni végrehajtást. Az adóhatóság nem tagadja az elnöki utasítást, de azt állítja: nem törölte el a Malév adótartozását, a kérdéses összeg pedig néhány hetes csúszással ugyan, de maradéktalanul megérkezett az APEH számlájára.
Vágólapra másolva!

A nemzetgazdasági miniszter azonnali hatállyal vizsgálatot indított az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökének a Malév inkasszója ügyében írt 2008-as levele miatt - közölte péntek reggel a tárca. A közlemény szerint a nemzetgazdasági miniszter azért indított vizsgálatot, hogy kiderüljön: az APEH elnöke jogszerűen állíttatta-e le a Malév köztartozásának behajtását.

A vizsgálatot az előzte meg, hogy a Magyar Nemzet egy csütörtöki cikke szerint a légitársaság 2008-ban 1,17 milliárd forint járulékkal tartozott a magyar államnak, amelyet még abban az évben október 13-ig be kellett volna fizetnie. Az összeg azonban nem érkezett meg az adóhivatalhoz, ezért az megindította a végrehajtást.

Lapinformáció szerint az összeg azért nem folyt be az államkasszába, mert Szikora János, a szervezet elnöke, egy elnöki levélben arra adott utasítást, hogy további intézkedésig vonják vissza a Malévval szembeni végrehajtást. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a vizsgálatot egy héten belül le kívánja zárni.

APEH: nehezen viselte volna el a Malév

Az APEH csütörtökön közleményt adott ki, amelyben azt közölte, hogy a Malév "egyetlen forint adótartozását sem engedte el". Az adóhatóság szerint 2008. októberében azonnali beszedési megbízást adott ki a légitársaság valamennyi bankszámlájára amiatt, mert az adózó a korábban részére biztosított fizetési halasztási kötelezettségének nem tudott eleget tenni.

Az inkasszók kibocsátásáról értesülve a Malév vezérigazgatója még aznap beadványban kereste meg az APEH elnökét, amelyben kérte a fizetési kedvezmény további meghosszabbítását, s a még nem hatályosult inkasszók visszavonását. A kérelemben a légitársaság menedzsmentje felhívta a figyelmet arra, hogy az azonnali beszedési megbízás hatályosulása komoly működési nehézségeket okozhatott volna a légitársaságnál, mivel az intézkedés a légitársaság valamennyi számlájának forgalmát - annak technikai sajátosságai miatt - blokkolta volna, így bizonyos ideig nem adott volna lehetőséget a számlafizetések teljesítésére. A világgazdasági válság kirobbanása és az ennek következtében csúcsosodó általános üzleti bizalomvesztés időszakában egy ilyen rendkívüli intézkedést nehezen viselt volna el a légitársaság - áll az APEH közleményében.

"Maradéktalanul megfizetésre került"

Az adóhatóság indoklásként azt írta, hogy "mindenkori célja az adótartozás minél hatékonyabb beszedése, ugyanakkor az adófizetők védelme". A menedzsment tájékoztatása szerint a kérelem beérkeztekor már folyamatban lévő magyar-orosz kormányközi tárgyalások előrehaladott állapotban voltak, mely a légitársaság finanszírozási hátterének stabilizálásában kulcsfontosságú szerepet játszott. Az adóhatóság elnöke intézkedésével lehetővé tette, hogy a Malév rendkívüli sürgősséggel előterjesztett kérelmét az APEH érdemben meg tudja vizsgálni.

Az állami adóhatóság sem akkor, sem a későbbiekben nem törölt el a Malév adótartozásából egyetlen forintot sem, s a légitársaság szóban forgó adótartozása néhány héttel később maradéktalanul megfizetésre került - közölte az adóhatóság.